V. Fodor Zsuzsa (szerk.): Veszprémi művészek és mecénások a századelőn (Veszprém, 1994)

dult 1907 szeptemberében. Az Academie Royal des Beaux Arts-on való tanulás lehetősége, a rengeteg új látvány nagy lelkesedéssel töltötte el. Deville alakrajz, Van der Stappen plasztikai, mintázási stúdiumai pedig óriási szakmai útravalót adtak neki.

3 Sajnos sokat nélkülözött, ugyanakkor igazi nagy örömben is volt része. Az akadémiai pályázaton aranyérmet nyert, s sikernek számít a Krisztusfej című szobra, amelyet egy flamand halászról mintázott meg új, a kompozíció mozgalmasságát, a kifejezésmód realizmusát valló rodini felfogás szerint. Hálája jeleként e bronzszoborral támogatóját, Hornig Károly püspököt ajándékozta meg.

4 1908 nyarán veszprémi „műtermeiben" dolgozott. Először abban, amelyet egy volt kávéházban alakított ki a régi városháza udvarán, majd átköltözött a Plosszer-sétány korcsolyapályájának melegedőszobájába. Ribó Zoltán szerint munkái boszorkányos gyorsasággal születtek meg, egyik a másik után. Legfőbb mecénása, Hornig Károly is segítette tehetséges pártfogoltját. I. Ferenc József ez év szeptemberében járt Veszprémben, s a hadgyakorlatok alatt a püspöki palota vendége volt. Ennek emlékére kellett elkészítenie a király mellreliefjét, amelynek bronz példánya a püspöki palotában, gipszöntvénye pedig a múzeumba került. Ekkor öntötte gipszbe rajztanárának, Szalay Gyulának fejszobrát, Kemenes Ferenc kanonok író, költő és műfordító mellszobrát, valamint Kossuth Lajos mellszobrát, amelyet a müncheni Magyar Egylet rendelt meg. Ekkor mintázta meg Pista öccse kis szobrát, majd a Békázó fiút és Ribó Zoltán 50 cm magas ülőszobrát. A hű barát a modellülésre emlékezve ezt írta: „Mintha most is látnám borotvaéles pillantásait, amint arcom fürkészte mintázás közben s a jobb hüvelykujjával s a mintázófával mily szerelmesen simogatta az engedelmes agyagot...!"

5 Az őszi visszatérést a vármegyétől kapott kisebb ösztöndíj, méginkább a 4000 korona állami ösztöndíj tette lehetővé, amelyet szeretett tanára, Charles van der Stappen eszközölt ki számára Kossuth Ferenc kereskedelemügyi miniszternél. Kassára a Rákóczi-síremlékhez ment méretet venni, Drezdában és Berlinben pedig a múzeumokat tanulmányozta. Brüsszelben, miközben lázasan tanult és dolgozott, mind többet gondolt az otthonára. Az 1909. augusztus 27-én kelt levelében barátjának írta: „De szép is lehet az Aranyos-völgy, Csatár! De sokat gondolok reájuk s irigyellek végtelenül, hogy Te barangolhatsz ott, ahová én csak képzeletben járok. Egyedül vagyok mindig, örökös vágyódás él bennem valami melegebb környezet után, már tűrhetetlen, de hát a pálya, az mindenekelőtt, még kell, hogy itt maradjak jövőre s két évet Olaszországban, tehát még három évre száműzöm magam." Az öntudatos felkészülés, a művészpálya tudatos vállalása olyan megingathatatlan célt jelentett számára, amitől már semmi sem tudta eltántorítani. Minden erejét a kassai sírboltba tervezett Rákóczi-síremlékre fordította, s nemcsak azért, mert szüksége volt a pénzre, hanem mert a nagy fejedelemben a szabadság megtestesítőjét látta, hazahozatalával eszméink feltámadását remélte. Mivel a pályamunka az idejét is nagyon igénybe vette, Csikász Imre 1909 nyarán csak pár hétig tartózkodott Veszprémben. Ekkor mintázta meg a Csibe című kis szobrát, a négytagú csibecsoportot, a kis majomfigurát, s ekkor készítette el édesanyja kezének, az őt mindig óvó kéznek gipszmásolatát. A Csibét már Brüsszelben öntette bronzba, s egyik példányával Laczkó Dezsőt is megajándékozta. Vele is rendszeresen kapcsolatot tartott, előmeneteléről informálta, s újabb munkáinak gipszmásolatait gondjaira bízta 6 Ragyogó eredményei - három első, két második díj - komoly akadémiai sikert jelentettek, s egyúttal külön műteremhasználatot is lehetővé tettek számára. Az alkotó munkához a hatalmas ambíció, eltökélt szándék és az akadémiai háttér nagyszerű lehetőséget teremtett, azonban az örökös pénztelenség, a bizonytalan megélhetés nagyon megkeserítette a fiatal művészt. Pedig ő mindenáron dolgozni akart! Akciót indított újabb püspöki és káptalani segélyekért, s a minisztériumhoz is benyújtott néhány kérvényt. Kedves és jóakaratú professzora ezúttal Hornig Károly megyéspüspöknek írt.

7 Szerencsére a segély megérkezett, s tudásának, tehetségének birtokában és tudatában hozzákezdhetett első 29