Éri István (szerk.): Egry József Emlékmúzeum, Badacsony

'9°4 XX. századi festészetünk kiemelkedő alakja a Dunántúlon, a Zala megyei Újlakon született 1883 március 15-én, szegény napszámosszülők egyetlen gyermekeként, akik pár év múlva Budapestre költöztek. A fiatal Egry művészképző iskolába nem járhatott, alkalmi munkákból élt s közben a Nemzeti Múzeumban látható magyar festményeket, elsősorban Munkácsy Mihály műveit tanulmányozva igyekezett képezni magát. 21 évesen a müncheni akadémiával próbálkozott, sikertelenül. 1906-ban Párizsban a művészi felkészülés összetettebb, mélyebb alapjaival ismerkedett. 1907-ben a budapesti Képzőművészeti Főiskolára iratkozott be, de nemsokáig maradt ott: eredendő szabadságvágya, következetessége, meggyőződéséhez való ragaszkodása nem tűrte a befolyásolást. 1901-től szerepelt rendszeresen a hazai kiállításokon, először szórványosan, majd 1909-től számra, jelentőségre is nagyobb anyaggal. E korszakának művein a munka és a munkásember képi megformálása, a szociális igazságkeresés érdekelte elsősorban. A magyar mesterek után Millet, Van Gogh, Puvis de Chavannes, Meunier adtak számára indíttatást. 1911-ben Belgiumban töltött huzamosabb időt. A szecesszió és a szimbolizmus formajegyei is fellelhetők különben realista indíttatású művein. Az első világháborúban, mint segédszolgálatra rendelt katona, súlyosan megbetegedett. Ápolásra a természeti és művelődéstörténeti értékekben oly gazdag Balaton környékére került. 1918-tól végleg itt telepedett meg, előbb Keszthelyen, majd Badacsonyban. Néhány külföldi úttól s budapesti tartózkodásaitól eltekintve itt élt és alkotta új arculatú műveit, egészen 1951 június 19-én bekövetkezett haláláig. Uj művein a napfény és a páratelt levegő nagyszerű megörökítése közben értelmezte át képi valósággá az ember és a természet, az emberi lét és a világmindenség olyan összefüggéseit, amilyeneket addig sem magyar, sem külföldi mesterek még nem mutattak meg. 1922-ben jelentkezett először új műveivel a budapesti kiállításokon. 1926-ban Berlinben és Drezdában nemzetközi nyilvánosság elé kerül. 1945-ben megkapja az állami nagy aranyérmet, 1948-ban a Kossuth-díjat. Ez évben a Velencei Biennálén szerepeltek művei. Az ötvenes évek elején a hivatalos művészetpolitika kevés megértést mutatott művészete iránt, de az eszmei tisztázódás haladtával az érdeklődés újból feléje fordult. Államunk 1957-ben a brüsszeli Világkiállításra küldte ki műveit. 1958-tól válnak sűrűbbé az Egry-művek kiállításai, melyeket 1971-ben, halálának 20. évfordulóján a Magyar Nemzeti Galériában rendezett emlékkiállítás tetőzött be.