Szerecz Imre (szerk.): Richard Bright utazásai a Dunántúlon 1815 (Veszprém Megyei Múzeumok Igazgatósága, 1970)

mánj'zott a közönséges használatra szánt durvább vászonnal teletekert szövőszék. Több éléskamrába is benéztünk. Egyet sem találtunk tűrhető élelmiszer menynyiség nélkül. Általában két vagy három zsák gabona, tele lisztesláda, csomó kenyér, rakás fonálgombolyag és sok helyen végszám házivászon. Amikor egy nem éppen módosnak látszó paraszt felől érdeklődtem, megtudtam, hogy négy ökre, 3 lova, 5 sertése, 1 tehene és 3 növendékmarhája van. Egy szóval: helyzetük jobb, mint vártam a magyar parasztságtól, különösen két rossz esztendő után. Ez talán egyike a legkedvezőbb példáknak. Előnyösnek kell venni, hogy a parasztoknak itt nincs szőlőjük és nem szabad elfelejteni, hogy az öreg gróf Széchényi nevezetes arról, hogy törődik a birtokain élő parasztokkal. Mikor még nem remélhettem, hogy egyszer alkalmam nyílik a tények megállapítására, a tárgyban támasztott érdeklődésemre válaszul azt kaptam, hogy a legjobb módú parasztságot gróf Széchényi birtokain találhatom. Nagy örömömre szolgál, hogy e helyütt elmondhatom azt a történetet, amelyet Unger J. Károlytól olvastam, attól a komoly magyar írótól, akinek nagyobb öröme telik, ha elidőzhetik azokon a szerencsés kivételeken, amelyek a nagybirtokosok szemeláttára fordulnak elő ezekben az uradalmakban, mint sem azokat a visszaéléseket teregesse ki, amelyeket a tulajdonosok, nem tudva róluk, megengednek. Magyarország északi részében fent, Eperjesre megérkezve elmondja, mit látott Szeben és ezen város között. „Egy korai ebéd után a vendéglő ajtaja előtt találkoztam egy mihalani paraszttal, amint visszavitte diákfiát az eperjesi iskolába, a gyerek a csütörtöknapi szünetben hazament a heti élelemért. Örültem, hogy vezetőre tettem szert, kifizettem számlámat és elhatároztam, hogy elkísérjem. Sétatársam kedélyessége és fiának okos viselkedése egyaránt meggyőzött arról, hogy csak örülnöm kell azért, hogy hozzájuk csatlakoztam. A fiú 11 éves volt és már tűrhető helyességgel beszélt latinul. Apja igen sajnálta, hogy ő maga olyan keveset tud ebből a nyelvből. Szebenben megtanulta ugyan a nyelvtant, de az idő majdnem teljesen kitörölte fejéből azt a keveset, amit elsajátított. Meleg dicsérettel beszélt a piaristákról, akik számtanra tanították. Ezt a tantárgyat - folytatta - fia nagyon elhanyagolta, pedig másképp meg volna elégedve előmenetelével. Az ember olyan közvetlenül beszélt, hogy megkockáztattam a kérdést, vajon megelégedett-e paraszti helyzetével. „Miért nem volnék megelégedve felelte ha az ember megteszi a kötelességét, szerényen él és emberséges földesura van, a paraszt egészen jól érezheti magát ebben az országban. A mi fenkölt lelkű Mária Terézia királynénk - neve említésekor levette kalapját - sok jót tett velünk. És ha a földesúr pontosan az Urbárium szellemében jár el, a parasztnak az élete nagyon tűrhető Magyarországon. Sajnos azonban, nem találunk mindenhol egy gróf Szirmayt, aki úgy kezeli parasztjait mint gyermekeit és a legrosszabb az, hogy az intézők gyakran jobban elnyomják a parasztot, mint a legérzéktelenebb nemes." Aztán felsorolt egy csomó jó és rossz földesurat, akik rendet egy rendetlenséget teremtenek maguk körül. Az előbbieket áldásával kísérte és amikor kimondta az utóbbiak nevét, ke-