Szerecz Imre (szerk.): Richard Bright utazásai a Dunántúlon 1815 (Veszprém Megyei Múzeumok Igazgatósága, 1970)

hirdető rajzolja a kafferok lábbelijét. Kerek kalapját gyakran szalag díszíti. Vállán durvaszövésű bő gyapjú­köpenyeg, mert errefelé ritkán hordanak báránybőrköd­mönt. Széles szíjon bőrtarisznya is lóg válláról és véde­kezésre, támadásra hosszúnyelű kis baltát fog kezében. A tarisznya vállszíján rendesen két vagy három sor fé­nyes rézgomb csillog. Ezekért a gombokért a pásztorok annyira odavannak, hogy mint hallani, utasokat is meg­támadnak kizárólag ilyenekért. A baltát botnak használ­ják, de szükség esetén félelmetes fegyverül ember és állat ellen. Kezelését olyan jól értik, hogy 20 vagy 30 lépésnyi távolságban a fa törzsére kitett célt ritkán hi­bázzák el. Sokszor megcsodáltam ebbeli ügyességüket, de mindig ezt csinálják, amíg barmaik legelnek. Ezek az emberek hajukat még nagyobb gonddal zsírozzák, mint ruhájukat. Hajukat csomóba kötik és két felől fülük mellett leeresztik. Tudatlanságuk rendkívüli. A velük való foglalkozás legjobb módja talán az volna, ha az illetékesek kitalálnák a lehetőséget tanításukra." Hazaérve vezetőm az udvarmester társaságához ment és csakhamar ebédelni hívtak. Itt a mérnökkel és az ügyésszel találkoztam, több kisebb rangú tiszt is velünk ebédelhetett, de csendben ültek és azonnal elvonultak. Meghajlással búcsúztak, ott hagyva bennünket az asztal­nál. Később azután a szőlőbe hajtattunk, megnéztünk néhány gazdasági kísérletet, majd hazaindultunk a köz­ségnek azon a részén keresztül, ahol egy csomó cigány­nak háza van. Eléggé elkedvetlenített a helyzet, amelyben találtam ezeket az embereket, akikről azt hallottam, hogy az or­szágnak ebben a részében sokkal inkább, mint bárhol máshol meghálálják a felemelésükre fordított sok igye­kezetet. De itt semmi változást sem láttam rajtuk. Sem­mi sem tudja rábírni őket a rendes munkára. Apró­cseprő szolgálat, valamelyes gépies munka az egyetlen dolog, amit rájuk lehet bízni. így házaikat is az uraság puszta jóvoltából lakják semmiféle kikötött munka fel­tétele nélkül, csak azzal az általánosságban körvonalazott kötelezettséggel, hogy az uradalmi tiszt hívására mindig készen álljanak, ha házépítésről, kocsijavításról és pa­rancs továbbításról van szó. Mint mindenütt, itt is saját vajdájuk van, akinek köz­vetítésével az uradalmi tisztek igénybe veszik szolgála­taikat. Ez a főember azonnal megjelent, amikor az egyik házba beléptünk és rögtön körülvett bennünket az egész telep. Soha a külső nyomor képe és a belső vígság ugyanazon lényekben nem ütközött ki annyira, mint ezek­ben az emberekben. Piszkosan és szegényes rongyokba burkolva kinn álltak; nyomorúságos lakásuk csak egyet­len odú, öten-hatan vagy heten laknak benne együtt. Sem élelmiszert, sem valamelyes kényelmet nem tudtam ott felfedezni. Táncoltak, énekeltek és lármás ujjongá­saikat folytatták, míg kocsira nem ültünk és elhajtat­tunk. De a vajdának meghagytuk, hogy másnap reggel jöjjön be és hozzon magával kimutatást a hatalma alatt álló cigányok létszámáról. Öt faluval van dolga, azért időt engedtünk neki az összeszámlálásra. Az est folyamán megtekintettük az egész ház alatt húzódó borospincét, utána meglátogattuk a börtönt, amelyről most leírást adok. Késő este volt és a rabok

Next

/
Oldalképek
Tartalom