Szerecz Imre (szerk.): Richard Bright utazásai a Dunántúlon 1815 (Veszprém Megyei Múzeumok Igazgatósága, 1970)

CIGÁNYTÁBOR GIPSY-CAMP már cjjeli nyugalomra tértek. A börtönőr szobáján keresztül mentünk be. A szoba tele volt aggatva nehéz láncokkal és vasakkal. Egy második előszoba-félében egy rabot találtunk, aki a földön feküdt, mert oda volt láncolva. Az őr most kikapcsolt egy láncot, amely a túlsó terem belsejével volt összeköttetésben, kinyitott egy rácsos ajtót és beléptünk egy terembe. Ennek padlóján alig volt üres hely, mert nyolc rab feküdt ott szalmán bilincsekben és összekötve azzal a közös lánccal, amely a külső rácson keresztül vezetett ide. Természetesen mind felriadtak és keresték a szokatlan látogatás okát. A vaspántok, a vasrudak és láncok ajtónyitás okozta zöreje mind felverte őket álmukból, ha egyáltalán aludtak. Egy szerencsétlen a börtön távoli zugában szinte térdreesve és rimánkodó testtartásban emelkedett fel. Középkorú, színtelen arcú férfiú volt. Érdeklődésemre megtudtam, hogy alig néhány hónapja gyilkosság miatt halálra ítélték, de az ítélet a bécsi törvényszék megerősítését várja. A szomszédos második üreg ugyanazt a külső képet mutatta. Ebben is nyolc rabot tartottak. Ez a börtön a földdel egyszinten van, és hogy falait biztonságosakká tegyék, kívül-belül közel 8 négyzethüvelyknyi fagerendákkal burkolták. Ez a falburkolat az ablakok nagyobb részét szintén befedte. Azt hiszem, hogy a második börtönbe a napfény csak az elsőbe vezető ajtó nyílásán keresztül juthat be. A rabokat a földesúr élelmezi. Naponkint másfél font kenyeret kaphatnak vízzel és hetenkint kétszer vagy háromszor húst. A legutolsó úriszéket márciusban tartották, körülbelül két hónappal ezelőtt. Ekkor 37 rab volt. Ezekből 19-et az előbbi, októberben tartott úriszék ítélt el. Egyeseket szabadlábra helyezték, másokat botbüntetésre ítéltek, néhányan azonban itt maradtak büntetésük kitöltésére. Ezek a tegnap látott tizenhét rab létszámából valók. J3 Másnap reggel a megállapított időben megjelent a