Szerecz Imre (szerk.): Richard Bright utazásai a Dunántúlon 1815 (Veszprém Megyei Múzeumok Igazgatósága, 1970)

szokás. Igaz, bogy a gyújtogatás a Békés megyei nagy kiterjedésű lápokban néha veszéllyel jár a tűz elharapózása következtében, mert köztudomás szerint egy hétnél tovább égett. Magyarországon a rabok elzárásra kiszemelt hely rendesen a földesúr lakásának közelében vagy annak egyik részében van. Mivel általában dolgoztatnak velük, az idegen utazó ritkán közeledik a Jus gladii birtokában levő magyar nemes házához anélkül, hogy meg nem ütköznék a lánccsörgésen és a bilincsbevert szánalmas alakokon. Maga a börtön soha sincs elrejtve az idegenek kíváncsisága elől. Majdnem azt mondhatnám, hogy hiúsági kérdést csinálnak belőle és a földesúri hatalom bizonyos jelének tekintik. A legjobbat Keszthelyen láttam. A gazdasági altisztek lakásául szolgáló és a kastély bejáratával átellenben álló nagy alacsony épületnek egy jelentéktelen részét foglalja cl. A börtönőr vezetése mellett egy megpántolt és elreteszelt ajtón át beléptem. Abban a pillanatban tizenhét alak, valamennyi hosszú magyar ruhában, felkelt a földről, ahol ült. Rajtuk kívül a tizenkét négyzetlábnyinál nem nagyobb szobában semmi más nem volt; sem asztal, sem ágy vagy szék. A levegő és a világosság a falak felső részén levő több apró ablaknyíláson át jött be. A rabok zöme fiatal ember volt. Egy részük felett ítélkeztek már, mások felett még nem. Némelyeket hét vagy nyolc évre zártak el. Vétségük különböző volt, de a bánásmódban nem tettek különbséget, kivéve a megszabott időben kiszolgáltatandó botütések vagy az elzárás éveinek számát. Ilyen volt nappali tanyájuk, ha nem mentek ki munkára. Innen lementünk a földalatti börtönbe, ahová éjjelre szokták őket elzárni. A börtönőr óvatosságból a kellemetlen szag ellensúlyozására füstölő .fazékot vitt előttünk. A belső ajtó kinyitása után egy kis szobába léptünk be, amelynek sarkában szalmalócákon két aszszony feküdt. A padló közepében vasrács volt. Vezetőm felnyitotta és a létrán leereszkedett előttem kezében lámpával. Ennek fényénél megláttam, hogy egy kis előszobában vagyunk, ahonnan ajtó nyílik a földalatti börtönbe, az összes férfirabok rendes hálóhelyére. Ez egy téglalapalakú boltozatos pince volt és benne két szalmamatrac bútor gyanánt. Néhány rongyos ruhadarab hevert azon a helyen, ahol az egyes rabok pihenni szoktak a puszta földön. A helyiség egyik sarkában vastag erős láncot pillantottam meg. Körülbelül másféllábnyi magasságban köröskörül karikák voltak a falba beverve. Éjtszakára a rabok lefeküsznek a földre, hármuknak bokavasán keresztülfűzik a láncot és átvetik a karikán, további három rab után a második karikán húzzák át és így folytatják, amíg körbe nem jártak az egész teremben. A lánc két végét lakattal összecsukják s ilyenformán minden rab biztos zár alá kerül. Fájdalmas elgondolni, hogy a nyomorultak közül néhányan már hét éve ily helyzetben töltik éjtszakájukat. 5°