S. Lackovits Emőke: Viseletek öltözködési kultúra a Bakony és a Balaton- felvidék falvaiban (Veszprém, 2001)

Magyar viseletek a XIX. században

hagyományos viselet felbomlása kezdeteként értékelhető. A lányok fejéről eltűnt a párta, de javarészt a pintli is, hisz Jankó János az 1890-es években ennek már csak az emlékével találkozott. Ugyanakkor Vajkai Aurélnak az 1940-es években Szentgálon az öregek még beszéltek egy olyan pártáról, ami tekercshez hasonlított, és kör alakban fogta körül viselőjének fejét.

39 A lányok befont hajukba színes szalagot kötöttek, gyakran kettőt is: egyet a tövére, egyet a végére. Ez a divat azonban az 1820as években már megjelent az említett ábrázolások szerint. Az asszonyok a pacsát vetették le végérvényesen. Helyette kendővel kötötték be a fejüket, amely különbféle anyagból készült (selyem, gyolcs, karton, kékfestő), és elől áll alatt, vagy hátul a tarkón rögzítették. Ezek a kendők többnyire színesek, vagy tarkák voltak, de a fehér és a fekete színű sem tűnt el közülük. A sokszínű és többféle anyagból való kendőkre viszont elsősorban a tehetőseknek tellett csupán. Edvi Illés Pál a Kemenes-vidékéről említett egy olyan női fejrevalót, ami több kendőből állt, és úgy betakarták vele a fejüket, hogy az arcukból is alig látszott valami.

40 Bizonyára ez a pacsa és a kendő közötti átmeneti fejviseleti forma lehetett. Megmaradt viszont a főkötő az asszonyok fejrevalói között, amit egyszerűbb, vagy díszesebb kendővel egyaránt hordtak.

4

' A 20. századra azonban ennek viselete szórványossá vált. A felsőruhák közül az ingvállas viselet egyre jobban kiszorult a különböző színű és anyagú ujjasos öltözetek mellett. Döntően a lányok alkalmi ruházata maradt. Az ujjasos viseletnek a szoknyától elkülönülő felső részét, azaz ujjasát többféle névvel is illették, de leggyakoribb a rékli megnevezés volt. A 19. század közepét követően viselete általánossá lett. Volt téli, vastagabb anyagú és nyári, vékony anyagból készített változata. A szoknya és az ujjas anyaga nem mindig, mintája pedig általában nem egyezett meg, és ez a szokás a németek, sőt bizonyos alkalmak szlovák öltözetei esetében még a 20. század közepén is általánosnak mondható. Megmaradt a vállkendő a viseletekben, amit a lányok az ingváll fölött, az asszonyok pedig az ujjas alatt hordtak. Anyaguk változatosnak mondható. A kötény pedig az az állandó ruhadarab volt, ami különböző anyagokból, különbféle színekben, változatlanul a paraszti viseletek részét képezte. Valójában ez a 19. század közepére kialakult viselet őrződött meg, ill. alapformáját megtartva változott tovább, majd bomlott fel és tűnt el a 20. század közepe körül.

42 A németek és a szlovákok pedig ezt a formát őrizték meg, s alakították ízlésüknek megfelelően. Mind a férfi, mind a női viseletek átformálódása, egyes ruhadarabok eltűnése vagy átalakulása, teljes megváltozása 1848 után óriási méreteket öltött. A gazdasági, politikai, társadalmi változások a tárgyi kultúra területén különösen érzékenyen érintették a viseleteket. Az 1890-es években a Balaton-mellékén Jankó Jánosnak arról a korábbi, elhagyott, 1848 előtti viseletről csupán a legöregebbek emlékeit sikerült lejegyeznie. Amivel akkor találkozott, az már egy másfajta öltözet volt, és egyes társadalmi csoportok (pásztorok, halászok) legfeljebb nyomokban tartottak meg valamit a régiből. Az adatokon túl ebből az időből fényképek is segítenek a korabeli férfi és női viseletek jellemzőinek meghatározásában.