Kutasi Kovács Lajos: Vasárnapok hétköznapok (Veszprém, 2005)

VÁNDORTARISZNYA

A harisnya I. A szétbombázott hatalmas állomás olyan, mint egy beszakadt mellű halott óriás, amelynek csupasz bordái között fütyörészik az enyészet. Az állomástól nem messze, a vasúti híd alatt a menekültek menhelye. Messze igyekvő és messziről érkező vonatok úgy dübörögnek el felette, mint valami kísérteties időmérő óraütései. Afféle nyomortanya ez, ahova a végtelen könny- és vértenger sodorja az élet, a háború, a szörnyű század hajótöröttéit. Ott alszanak az emeletes faágyakon, vékonyka szalmazsákon. Ott étkeznek a hosszú asztaloknál a kopott rongyúak, kórházból hazaigyekvő sebesültek, hadifogságból szökött otthontalanok, otthonukból elkergetettek, szentekés gonosztevők, csavargók és bujdosók. Magyarok, németek, baltiak, lengyelek, ukránok, akik most egy nagy kaszthoz, talán új népcsoporthoz tartoznak. Az új kor népvándorlói. A menekültek. A mosdóban sorban állnak vízért, elmossák a csajkát, lavórt, pléhtányért, amelyekbe a seízű ételeket adják. Ott mossák rongyaikat is, elnyűtt inget, lyukas harisnyát. Benn a hálóteremben, a gyér melegű kályha körül kifeszített madzagon függnek a száradó rongyok, amelyeknek erős szaga keveredik a párolgó testek szagával, az alvók mély lélegzésével. Aki belép, azt megcsapja a szegénység fanyarsága. Éjszakánként furcsa a csend. Egyik lakó horkolva álmodik, a másik sustorogva imádkozik, vagy káromkodik. Van olyan, amelyik elnyúlik, mint egy hulla, mozdulatlanságba dermedve, a