Kutasi Kovács Lajos: Vasárnapok hétköznapok (Veszprém, 2005)

TŰZTORONY

Találkozás Hargita. - Úrfi, indulunk! - kiáltotta felém a nagy bajszú, szíjarcú székely. A hegyeket néztem éppen, a tájjal ismerkedtem, tekintetem szomjasan itta be az újszerű és mégis ismerős szépségeket. Köröttem muzsikált a csíki kora nyár, s a felhők alacsonyan úszva a hegyek tetejét súrolták. Tétován indultam a kocsi felé, vissza-visszatekintve, mintha arra várnék, hogy valaki - egy ember, vagy az állomás, a fák vagy a táj - utánam kiált: várjak. Talán mert a reggel is szokatlan volt még, telt, érzéki fényeivel. Előző este érkeztem, s egyedüli utas voltam, aki lekászálódott a kocsiból. S mikor a gyorsvonat tovarobogott, az állomás fényei lassan, álmosan, unottan kialudtak, olyan magányos sötétség vett körül, hogy hirtelenében azt sem tudtam, hol vagyok. Az állomás előtt sárban caplattam, míg összeakadtam azzal az öregemberrel, aki elvitt a kalyibájába, a fatelepre, ahol egy kemény ágyderékon olyan jól aludtam, mintha az angyalok ringattak volna el. Reggel meg puliszkával kínált meg az öreg, s tejet is ittam hozzá. Most is indulnom kellett Úzvölgye felé, s a fuvaros, aki arra tartott, felém kiáltott: indulunk. Mellé ültem a bakra s a lovak kényelmesen kocogtak ki a faluból a havas felé. Regényt álmodtam magam köré, Úz Bence és Ábel vont, húzott a havasok közé, ahol párommal akartam fészket rakni.