Kutasi Kovács Lajos: Vasárnapok hétköznapok (Veszprém, 2005)

TŰZTORONY

A Tihanyi alapítólevéltől Tagore fájáig A nyár már elmenőben, de még visszanéz. A nap pazarlón szórja rá sugarait a tóra, megcsúsznak tükrén, s míg föl nem szippantja a párát, az utolsó párát, olyan sejtelmes, mintha nem is valóság lenne, hanem egy könnyű délutáni álom. Az ősz hallgatózik, s valami különleges teaillatot sóhajt bele a levegőbe. A lombok még csak kezdenek színesedni, egy-egy könnyelmű levél lebeg lefelé oly ábrándosan, mintha még visszakívánkoznék. A szőlőhegyek derekán öreg présházak már a szüretre áhítoznak, amikor majd az égő venyige füstje úgy száll föl, mint valami pogány áldozat Bacchusnak. A Balaton hullámai bizalmas sustorgással simulnak el a parti köveken. Szigliget jegenyesora megannyi felkiáltójel egy ki nem mondott gondolat végén. Tátikát és Csobáncot múlt századi rímek zsongják körül. Badacsony koporsóhegyének gyomrában ősi vulkán alussza egykor forrongó álmát. Tihany riadó leánya rég elszenderült. A kéttornyú apátsági templom biztosan mutat a „Fehérvárra menő hadiútra" - vagy ahogy az 1055-ben kelt alapítólevélben olvasható: „Fehervaura rea meneh hodu utu rea..." A barokk templom Stúlhoff Sebestyén-faragta, aranyba burkolt angyalai lebegik körül a szenteket, prófétákat, de az altemplom súlyos boltozata alatt a középkor őrködik I. Endre királyunk sírján.