Kutasi Kovács Lajos: Vasárnapok hétköznapok (Veszprém, 2005)

TŰZTORONY

vetette magát. Mélyebb és titkot őrzőbb sírt nem is választhatott volna: soha nem kerül elő a holtteste. Talán e két testvérének tragikus emlékét őrizte Chokolnoky Jenő, a tudós, hisz amikor tizenhét éves koromban hozzáfordultam azzal a kéréssel, legyen segítségemre: Ki szeretnék menni Afrikába, a néger törzseket tanulmányozni, levelében - mely úgy kezdődött, hogy „kedves földim" - azt tanácsolta, hogy előbb csak érettségizzem le, aztán menjek az egyetemre, tanuljak nagyon sokat, a négerek ráérnek még. Tanuljak sokat, mert „különben soha nem lesz magából más, csak egy kócos újságíró" - írta szó szerint. (A levél rég elveszett, de e sorok, a fátum sorai, szó szerint bennem maradtak.) Úgy látszik az öregúr nemcsak tudós volt és író, hanem egy kicsit a jövőbe is látó, mert hiszen pontosan az történt, amitől óvott. Amikor az érettségin túl voltam, eszem ágába se jutott, hogy az egyetemre iratkozzam be. Akkor már a néger törzsek se érdekeltek különösebben, hisz az ember egy idő után rá kell jöjjön arra: a maga népénél érdekesebb és izgalmasabb nincsen a világon. A Bakony tatár falvai, az ősi nemesi falvak, s a somogyi Koppány-ivadékok sokkal több érdekességet rejtenek magukban, mint Afrika négerei. Az „ismeretlen Magyarország" izgalmasabb vállalkozásnak tetszett, mint az „ismeretlen Afrika". így hát hűtlen lettem a tudományhoz egyszer s mindenkorra, s pontosan annál a lapnál kezdtem meg újságírói pályámat, amelyet valamikor Cholnoky Viktor szerkesztett. „Kócos újságíró" lettem, nemcsak képletesen - mert lehetséges, hogy Cholnoky Jenő csak úgy gondolta - hanem valóságban is. Egy évvel később, mikor már az Országjárás című lapnak is munkatársa voltam, Csák Zoltán főszerkesztő, a 8 Órai