Kutasi Kovács Lajos: Vasárnapok hétköznapok (Veszprém, 2005)

TŰZTORONY

ágon, a Készek örökségén meg minden Veszprémhez köt már ameddig követni tudom őket, legfeljebb a múlt század elejéig. Ám végső fokon nem az ilyen örökségek szabják meg az ember hovatartozását. Ki tudná megmondani, milyen képletek alapján ötvöződnek össze az emlékek az örökséggel, s miképpen alakul ki az ember tudatában a valamihez való tartozás? Már gyermekkoromban úgy tudtam, hogy a Fejes-völgy onnan kapta nevét, hogy a nagy csata után István király itt vágta le Koppány vagy Kupa vezér fejét. S erre valahogy büszkébb voltam, mint a Fellner Jakab tervezte püspöki palota szomszédságában, a híres Bíró Márton püspök által építtetett Szentháromság-szoborral szemben lévő Gizellakápolnára, amely szigorú bizánci szentjeivel, ha nem is az első királyunk korából, de valahonnan a XIII. századból nézett vissza ránk. S ha letekintettem a várkilátónál a völgybe - hol szeszélyes összevisszasággal dobált apró, öreg házak között kanyarogtak az utcák a Temető-hegy, meg a Nagymező felé -, rögtön meglelhettem a Szent Margit-romokat. Váltig hittem, hogy Margit idejében is megvolt az a kis malom a Benedek-hegy tövében, amely az évszázadokat morzsolta monoton muzsikájával. Megvallom, számomra a Margit-romoknál sokkal több mesét mondtak azok a Betekints-völgyi romok, amelyeket a veszprémi hagyomány csak a vörös barátok kolostoraként emlegetett, bár történelmileg semmi köze nem volt a vörös barátokhoz. Bizánci szertartású apácák építették, majd jezsuita kolostor lett egy időre. S a Betekints-völgyben ott volt még a „kutyafej" szikla, s mögötte az a barlang, ahová ugyancsak veszprémi legenda szerint - a tatárok meg a törö-