Kutasi Kovács Lajos: Vasárnapok hétköznapok (Veszprém, 2005)

TŰZTORONY

kök elől menekültek a veszprémiek. Igaz volt-e, nem? Mindenesetre túlélték a tatárokat is, a törököket is. S a Betekints csárdából felhallatszó muzsika mellett szundikálhattak a Temető-hegy öreg török temetőjének évszázadok óta pihenő janicsárjai... A veszprémi völgyek! Költészet volt már valamennyinek a neve is ! A Kiskúti-völgy, azaz Aranyos-völgy, ahol a dolomitsziklákból megkövesedett tengeri csigákat, „megalodusokat" véstünk ki naphosszat, felbuzdulva azon, hogy Laczkó Dezső tanár úr, a tudós piarista, Ázsia-utazó és geológus a Jeruzsálem-hegy egyik elhagyott kőbányájában megtalálta a megkövesedett bakonyi ősteknőst. A várat valamikor az 1700-as évek elején a Habsburgok parancsára lerombolták. Mindössze néhány bástyafal maradt meg és egyetlen torony. A vigyázótorony az idők folyamán tűztoronnyá szelídült, s a régi rajzokon, metszeteken mindig ez a torony adta meg a város karakterét. Ehhez az öreg toronyhoz is családi kapcsolatok fűznek. Anyai nagyapám 1892-ben, mint fiatal ácsmester, e torony tetejére tette fel azt a hatalmas, kovácsoltvas magyar címert, amely ott is maradt mindaddig, amíg le nem verték, hogy a vörös csillagot tegyék fel a helyére... Mennyi sejtelmes titok lappangott a várba vezető „ostromlépcsőkön"! Gyerekkoromban mindig azt vártam, hogy egy alkonyaton majd tar fejű, lógó bajuszú török janicsárokkal akadok össze. Ám a janicsárok már nem jártak erre, s a tűztoronyból sem a müezzin éneke szállt bele az alkonyatba, hanem a harangjáték verbunkosa. A Séd-parti füzesekben lehet álmodni indián meséket. S volt időszak, amikor a jutási erdőben - mely Árpád fejedelem fiának,