Kutasi Kovács Lajos: Vasárnapok hétköznapok (Veszprém, 2005)

VÁNDORTARISZNYA

tögettem össze és természetesen a magam ízlése és igénye szerint. Büszke vagyok ezekre a könyvekre, hiszen Magyarországot őrzik, az örök Magyarországot. Krúdy éppúgy, mint Szabó Dezső, Ady nem kevésbé, mint Móricz Zsigmond, Németh László vagy Márai Sándor. A könyvekhez lehet menekülni a legőszintébben, a könyvek jelentik a fegyvert, amellyel megóvhatom a magam világát. A könyveken keresztül tudok tovább élni a magyarság örök áramlásában, gyötrő és mégis szép gondjaiban. így hát az igazi otthon számomra a könyv lett, s valami a hazából. Az elmúlt évek során a kertben - mely a házhoz tartozik, hol lakom - ültettem néhány bokrot. Kertészkedtem, unalomból és szeszélyből, minden különösebb meggondolás nélkül. Mozdulataimban bizonyára volt valami parasztőseim mozdulatából, akik rózsát ojtottak, venyigét nyestek, virág fölé hajoltak. S aztán ezek a bokrok megmaradtak, megnőttek, némelyik már fölém is magasodik. Gyökerük erős, kapaszkodik a földbe, s rajtuk keresztül talán én is jobban fogódzkodom az idegen föld, az új otthont adó föld valóságába. Bár haj szálgyökereim messzebbre nyúlnak, az elhagyott haza földjébe, s Európába. Időnként harcolok a természettel, hiszen a hangyák invázióját kell megakadályoznom, vagy, ha már késő, aggódva figyelem, hogy kihajt-e újra a letarolt növény? Eddig még mindig kihajtott. A bokrokkal együtt nőttek a gyerekek. Már nagyocskák, fölém nőttek ugyan kissé, de nem törik kerékbe az anyanyelvet, kerek fejű magyar gyerkőcök, mintha a Tiszánál, vagy a Bakonyban lennének. S talán rajtuk keresztül érzem igazán, hogy az otthon mindig egy kicsit a haza is.