Kutasi Kovács Lajos: Vasárnapok hétköznapok (Veszprém, 2005)

VÁNDORTARISZNYA

Kétségkívül megérkeztem! De oly bizonytalan voltam, mint a gyerek, aki az első lépéseket teszi és nehezen is tájékozódtam. Valahogy olyanképpen, hogy csak „a kályhától" tudtam elindulni, bárhová is igyekeztem. A felhőkarcolók nem tettek rám különösebb benyomást. Nem csodáltam meg őket, inkább csak azt állapítottam meg róluk, hogy minden bizonnyal praktikus, de meglehetősen rideg építmények, melyek a kubista képeknek rokonai. S időnként megrettentett a Bábel, mely körülöttem kavargott, melynek neszei, morajlásai, beszédei, jelei teljesen ismeretlenek voltak számomra, s bizonytalanabbnak éreztem a lábam alatt a talajt, mint két hétig a hajó fedélzetén. Azt hiszem, egyféle tengeribeteg voltam akkoriban - szárazföldön. VII. Amikor az ember már eléggé sokat kujtorog a világban, otthonra vágyik elsősorban. Otthonra, amelyet a maga elképzelései, vagy éppenséggel szeszélyei szerint formál, alakít, s a maga álmaival bélel. Otthonra vágyik, melyben egy idő után már minden ismerős: a vonalak, a formák, a neszek, s az ember akár alvajáróként is meglel mindent. Az otthon éppen azért sokkal több és más, mint a lakás. Vár, a magunk álmainak vára, s őriz valamit a hazánkból. Igen, a hazánkból, hiszen a honvágy ott settenkedik köröttünk, s időnként megrohan bennünket. A honvágy fájdalmas szép emlékeket idéz, régi képeket elevenít, gyötör és kínoz, s mégis, enélkül a gyötrődés, kínlódás nélkül, a honvágy nélkül már egy kicsit - halottak lennénk. Halottak, hazánk számára. Az első években - mint minden száműzöttnek - csak lakásom volt, aztán ráakadtam az otthonra. Féltő gonddal