Kutasi Kovács Lajos: Vasárnapok hétköznapok (Veszprém, 2005)

VÁNDORTARISZNYA

amelyek - akár az olcsó filmre vett képek - lassan elmosódnak, kifakulnak, meghomályosulnak. Egy idő után már nem is tudja az ember, hogy a kép tulajdonképpen mit is ábrázol. Kétségkívül nagy élmény volt, amikor először hajózott az ember végig a Guanabara-öblön a riói kikötő. Ennek még romantikus íze volt, mert hiszen a tenger és a kikötő mindig romantikus. De a város forgataga inkább szokatlan volt, hiszen akkor már évekig éltünk primitív fatáborokban Németországban, s nehezen ismerkedtünk meg újra a forgalommal, a sokadalommal, a tele kirakatokkal, s a jól öltözött emberekkel. Az első nap kimentem a Copacabanára, s tárgyilagosan megállapítottam: szép. Aztán meggyőződtem arról, hogy a Pao de Acucar tényleg cukorsüveg alakú. A Corcovado Krisztus-szobrában csalódtam, mert nagyobbnak képzeltem. Persze olyan nagy, amilyennek gondoltam, nem is lehetne. De mindegy, az embernek vannak néha merész elképzelései. Rio de Janeirón csak átutaztam, a kikötőtől a vasútállomásig, s a városban töltött két nap alatt megnéztem egy-két képtárat, s valahogy úgy éreztem, hogy ez mégis csak LatinAmerika, egy kicsit latin világ, ha hiányzik is a mediterrán ég és tenger színe, ha mások is az emberek, mint a mediterrán emberek. A latinság mégis nemcsak a nyelvben él itt, hanem valahogy a levegőben is, a szellemben. Sao Paulóról az első benyomások rosszabbak voltak, mint vártam. Lehet, hogy ehhez hozzájárult az egész éjszakai kellemetlen utazás Rióból, a rossz idő - szakadt az eső, mikor megérkeztünk -, s mert a teherautó, amelyre felpakoltunk, s első otthonunk felé vitt, a kevésbé forgalmas utcákon szaladt végig, s ahogy kitekinthettem az autó ponyvája alól, mindig csak kopott házakat, szürke égboltot, sáros úttestet láttam.