Selmeczi Kovács Attila (szerk.): Lélek és élet. Ünnepi kötet Lackovits Emőke tiszteletére (Veszprém, 2006)
H. Csukás Györgyi: A piarista kusztodiátus építkezései Dörgicsén
Épületállományáról már a XVIII. század közepétől maradtak fenn összeírások, 1774-ből rajzok is. 5 1774-ben Alsó-Dörgicsén a kocsmaház és a hajdú háza (korábban ez volt a tiszttartói ház) kétosztatú, füstöskonyhás sövényfalú ház volt, akárcsak a felső-dörgicsei kocsmaház, amelynek szobája elé kiskamra épült. E régi faházak mellett többségben voltak a kőépületek, némelyiküket már 1774-ben is romladozónak jelezték: ilyen volt az alsó-dörgicsei kétosztatú, alápincézett szabadkéményes kőház, amelynek szobájából utóbb kis kamrát választottak le. A zsidó árendás háza, amelynek régi része már ugyancsak romladozott, füstöskonyhából, szobából és egy utóbb épült kamrából állt. A tiszttartói kőház egy régen épült hátsó szárnyból, és az elébe épített, alápincézett újabb szárnyból állt. Utóbbiban a szabadkéményes szük konyhából két kályhás szoba nyílt, ezeket követte egy nagyméretű, udvari bejáratú lakókonyha, végül a kamra. Ezt az épületet is már rozzant állapotúnak jelezték 1774-ben. A Balaton-felvidéki kőépítészetre olyan jellemző tornácok ekkor még hiányoztak. Jellemző az is, hogy a kőfalú pincék rendszerint famennyezettel épültek, a borona födémeket csak az 1820-as, 30-as években kezdték bolthajtásosra átépíteni. Ilyen volt a kékkúti, már 1758-ban fennállt kőpince is. A kontyolt tetőket rendszerint rázott szalmával fedték, csak a legrangosabb épületeket náddal. Az 1804-es összeírás lényegében ugyanezt az épületállományt tartalmazza, de eltűntek a faházak, az új építkezést néhány kőfalú gazdasági épület (pálinkafőző, magtár, pajta) jelzi. Alsó-Dörgicsén felépült az első többlakásos cselédház az uradalmi hajdú, a gulyás és a pásztor számára. Ennél az épületnél említik először a zsúppal való fedést. 6 A kusztodiátus e korai időszakának építkezése alig válik el a helyi paraszti és kisnemesi építkezéstől. A piarista rend a birtokok átvétele után rögtön elkezdte a feudális járadékok szigorúbb behajtását, amihez elengedhetetlen volt a birtokon élő lakosság jogi helyzetének, és az ahhoz kapcsolódó szolgáltatásoknak a tisztázása, a korábbi szerződések, urbáriumok felülvizsgálata. A helyzetet az tette bonyolulttá, hogy mindegyik helyiségben éltek kisebb nagyobb számban nemesek, köztük kúrialisták és jobbágytelken ülő armalisták is, akik nemességükre és a korábbi gyakorlatra hivatkozva vonakodtak a robot és a jobbágyszolgáltatások teljesítésétől. Noha mindegyik településen kimutatható a kúrialisták középkorra visszanyúló jelenléte 7 , a nemesi összeírásokban, valamint a rendi forrásokban szereplő kisnemesi családok birtoklásának a jogfolytonossága nehezen követhető. A közeli kuriális vagy jelentős kisnemesi lakossággal rendelkező településekről ismert családok nevei bukkannak fel Alsóés Felső-Dörgicsén. Tudunk kisnemesek tömeges betelepedéséről az 1770-es években. A custos perrel szerezte meg a nemesek kezén lévő telkeket. Egy 1775-ös szerződés azonban pénzváltság ellenében mentesítette őket az urbáriumban szereplő szolgáltatásoktól, a nemesek így meghatározott árenda fejében használhatták földjeiket. 1817-ben a kegyes rend újra rendezte az árendásokkal való viszonyt, felmérette a telkeket. Az alsó-dörgicsei jobbágytelken élő nemeseket ugyan mentesítette a robottól, de tized és cenzus fizetésére kötelezte, és kizárta a regálé-jogok, a kocsmáitatás gyakorlásából. 8 A felső-dörgicsei nemesek esetében más megoldás született, ami azzal magyarázható, hogy „az ottani nemesi birtokok közbirtokosság tulajdonát képezték a legrégibb időben". 9 Ilyen közbirtokosok voltak az Antal, a 5 OL. E 156. UeC. Fasc. 89. N. 79. (1728); Fasc. 89. N. 80. (1758); OL T. 1. Delineationes aedilium. 1. téka fasc. l.N. 9. Közli: H. Csukás 1991. 150-151. 6 OL E 237. Conscriptiones Episcopatuum 95. k. Custodiatus Albensis (1804). 7 Kovacsics-Ila 1988. 94-96; 200-202., Éri-Koppány 2001. 5-11. 8 Bojt 1935. 65-68; Szentiványi 1943. 37-39, 50-52. 9 PR L for. 19. fasc. 60. No. 11.
