Selmeczi Kovács Attila (szerk.): Lélek és élet. Ünnepi kötet Lackovits Emőke tiszteletére (Veszprém, 2006)

Ujváry Zoltán: A folklór egyik írott forrása: a ponyva

Lám megmondtam Angyal Bandi: Ne menj az alföldre, Csikósoknak, gulyásoknak közibe; Mert megtanulsz lovat lopni ízibe, Majd ugy kerülsz a vármegye kézibe. Mikor megyén Angyal Bandi tanyára, Ama gyenge bornyúhús vacsorára: Kurta süveg a fejében, módosan, Fehér fátyol a nyakában, bokrosán. Czifra bunda vállahegyét nyomitja, A sallangja lába fejét borítja. Rajta volt az arany rojtu gatyája, Slésiából volt az matériája. Alabástrom az homloka, nem márvány, Fekete két szemöldöke szivárvány. Mikor kezdé Angyal Bandi a lovát nyergelni, Czifra csikós kantárjávalfékelni: Rajt üte Göncz városa megfogni, Akkor kezde Angyal Bandi bámulni. Megkötözék Angyal Bandit kötéllel, Ugy kisérték fel Kassára fegyverrel. A népszerű nótához György deák Angyal Bandiról ad tájékoztatást az olvasónak, „szavahihető embertől" való elbeszélés nyomán: „Angyal Bandi Miskolc mellett, Sajószentpéteren született. Míg becsületes ember volt, Ónodinak hívták. Valami kis kellemetlenség történt vele, amiatt elbúsulta magát, neki ment a pusztának, és akasztófa virága lett. Azt mondják, hogy maga is csinált egy pár jó nótát. A kassai vármegyeház börtönében méreggel végezte ki magát. (Angyal Bandi életútjáról alapos áttekintést ad Dömötör Sándor: Angyal Bandi a Hortobágyon. In: Műveltség és Hagyomány, XV-XVI. Debrecen, 1972-1974. 245-272.) Az Angyal Bandi nótájának változataihoz közlünk egy példát a debreceni Református Kollégium Nagykönyvtárának aprónyomtatványaiból. Minden bizonnyal debreceni nyomda terméke, a címlapon a lován száguldó betyárral. Lám megmondtam Angyal Bandi, ne menj az Alföldre, csikósoknak, gulyásoknak közibe, közibe. Mert megtanulsz lovat lopni, ízibe, ízibe, majd úgy kerülsz a ' vármegye ' kezébe, kezébe. Mikor kezdi Angyal Bandi a' lovat nyergelni, czifra csüngös kantárjával fékelni, fékelni. Rajta ötött Göncz városa megfogni, megfogni, akkor kezde Angyal Bandi bámulni, bámulni. Rajta volt az arany rojtos gatyája, gatyája, Slésiából volt a ' materiája, riája. Válla hegyit a' bundája nyomitja, nyomitja, csizmaszárát a' sallangja borítja, borítja. A magyar kutatók közül többen foglalkoztak a ponyvatermékekkel. E tekintetben nagy érdeme van Pogány Péternek, akinek a munkáit említettük. A hivatkozott bőséges irodalomból Békés István könyvét emeljük ki, amelyben a szerző a betyárokról, rablókról, gyilkosokról írt ponyvákat ismerteti. (Magyarponyva Pitaval. Bp. 1966.) Hasonló módon kellene tovább folytatni a ponyvairodalom feltárását, amint a két kutató elkezdte. A magyar néprajztudományban ponyvafolklór cím alatt a népi kultúrával vegyített sajátos folklórirodalom tárulna elénk. Ehhez jó forrásul szolgálnak a vándor históriások, a „históriás vándorköltők" is. Ezek egyik híres alakja Tornyai János volt, aki Debrecen és Hortobágy térségében működött. Az első kis írást - interjúfélét - Ecsedi István, a debreceni Déri Múzeum igazgatója, Hortobágy jeles kutatója készítette róla az 1920-as években. Vándorköltőnek, népköltőnek nevezi, aki vásárról vásárra járva árulja a maga által versbe szedett érdekes eseményeket, „istóriákat", többnyire bűnügyi történeteket. Az életútját idéző versből tudjuk, hogy 1854. november 11-én született. Születésekor az apja már nem élt, az anyját 3 éves korában