Selmeczi Kovács Attila (szerk.): Lélek és élet. Ünnepi kötet Lackovits Emőke tiszteletére (Veszprém, 2006)

Ujváry Zoltán: A folklór egyik írott forrása: a ponyva

veszítette el. Egy uraság, ahol libapásztor volt, megtanította írni és olvasni. Az 1870-es években egy hentesmesternél inasként dolgozott. Katonának sorozták. A boszniai harcokban megsebesült. Munkaképtelen lett. Akkor kezdett el írni. Megismerkedett Hazafi Veray János vándorköltövel, akivel - elmondása szerint - együtt írták a Száz a libám, a gunárom tizenhárom kezdetű nótát. Hazafi Verayról Móra Ferenc is megemlékezett egy karcolatában (Díszpolgárság). Tornyaira Ecsedi István után Szűcs Sándor emlékezett. Szemléletesen írja le alakját, ruházatát: „Régi »magyar modor«-ban járt: tisztes feketében, zsinóros szűk nadrágban, paszományos mentében, Kossuth-kalapja mellett darutoll, keményszárú csizmája fényesre vikszolva. Vállán bakarasznyi szélességű nemzetiszín szalag volt átvetve, s ennek fehér csíkjára cikornyás betűkkel (amilyeneket sírkoszorúk szalagján láthatunk) rá volt pingálva a neve: Versíró Tornyai János. Olykor egy-egy kokárdát és jelvényt is tűzött a mellére." (Múzeumi Kurir, 1972. 8. sz. 16.). Ez a leírás hűen megegyezik a Tornyairól készült fényképpel, amelyet a Déri Múzeum fényképtára őriz. A fényképen kívül Tornyairól egy másik fontos dokumentum került elö a debreceni Református Kollégium Nagykönyvtárának aprónyomtatványai közül. Ez egy 4 oldalas füzetszerű kiadvány. Deutsch Mór nyomdájában készült Debrecenben, Piac utca 81 sz. alatt. Az unikumnak tekinthető nyomtatványból képet nyerünk, milyen írásokat közölt Tornyai a vásárokon, egyéb sokadalmakon árusított kiadványaiban. Az első oldalon figyelemfelkeltő, érdeklődést kiváltó cím olvasható: Hány csók jár egy asszonynak! A cím alatt: írtam a fiatalkorú házasok okulásául. Tornyai János vándorköltő. A nagy írók müvein olvasható tiltást nem kis önbecsüléssel ő is odanyomtatta: Az utánnyomás tilosl Értékét is megjelölte: Ara 20fillér. A címben feltett kérdésre prózában és versben válaszol. Elmondja, hány csók jár egy aszszonynak. A kérdés egy községben bíróságra került. Egy szép szőke asszony sírva fordult a bírósághoz azzal a panasszal, hogy a férje nem hajlandó öt megcsókolni. A férj azzal védekezik, hogy a mézes hetek alatt a házuk valóságos csóktengerré vált, de ő a sok csókot már megunta. Elég lenne reggel, délben, munkába menet-jövet és este. A főbíró a férjnek adott igazat. Kimondta, hogy napi 5 csóknál többre egy férjet sem lehet kötelezni. Az ítéletbe az asszony belenyugodott és a férjével karonfogva távozott a főbírói hivatalból. A csókról Tornyai versben - nótában - nyilatkozik. A nő szájába adja a véleményét: nem a csók, hanem egy jó munkás férj a fontos, mert a csóktól nem lesz tele a gyomor: (Dalama: Uccu bizony megérett a meggy.) Nő: Uccu bizony megérett a meggy, a csókodból nagyon kevés egy. Mennél jobban megérett a meggy, a csókodból kéne huszonegy. Férj: Uccu bizony megérett a káka, lakat kéne a te csókos szádra. Mennél jobban megérett a káka, holnap késő, jobb volna az már ma.