Regenye Judit (szerk.): Karlovánszky Alán Veszprém megyei kutatásaiból (Veszprém, 2000)

KOPPÁNY TIBOR: Kralovánszky Alán taliándörögdi templomrom ásatása

A ROMÁNKORI TEMPLOM A gótikus templom hajójában, annak nyugati felében és lényegében azzal azonos tájolással, patkóalakúra képzett szentéllyel rendelkező, egyterű, kis román kori templom falmaradványai kerültek elő, közel 70%-ban. A templom külső méretei: 14x8,5 méter. (21-23. kép) A patkóalakú szentély kelet-nyugati tengelyében kissé lapított. Ennek következtében a diadalívnél erőteljes a beugrás. Figyelemreméltó jelenség, hogy a diadalív tengelyében északon és délen fülszerű alapozási kiképzés van, északon magasabb, délen alacsonyabb alapozással. Ez az északról délre lejtő egykori járószinttel áll összefüggésben. A szentély alapozása 110 cm. Az északi fal alapozási szélessége 100 cm, a diadalívnél a füllel együtt 155 cm. A templom hajója eredetileg 7,5-8 méter hosszú lehetett, szélessége pedig 6-6,5 méter. Rendkívül fontos tény az, hogy a templom nyugati zárófalával párhuzamosan, a diadalívtől 4,5 méterre nyugatra egy minimum 1,5 méter széles közfal maradványai kerültek elő, amely az alapozásnál az északi hajófaltól 15 cm-rel marad el és mélyebben is van alapozva az északi hajófálnál. Ez azt jelenti, hogy alapozása nem egy időben történt a templom alapozásával. Feltételezhető tehát, hogy ez az észak-déli irányú fal korban hozzánk közelebb épült, mint a templom többi fala. Eszerint a román kori templomnak két építési szakasza lehetett: az első alkalommal megépítik teljes kiterjedésében a szentélyt és a hajót, mg a második szakaszban előcsarnokkal vagy karzattal egyrészt szűktik a belső teret, másrészt azonban a karzattal bővítik. Elvben nem lehetetlen az a feltételezés, hogy a korábbi, esetleg torony nélküli templom nyugati bejárata fölé emelendő torony érdekében történt az újabb fal alapozása. A két alapozás között 50-60 cm-es szintkülönbség van, amely statikai okot bizonyt. Ez a megoldás megfelelne az Árpád-kori építészet főbb irányának. A templom nyugati zárófala csak közvetett módon határozható meg, mivel közel 90%-ban elpusztult. A közvetett bizonyíték a római villa hypocaustumos helyiségének oszlopai által meghatározható nyomvonal, ha ugyanis tovább terjedt volna a templom nyugati része, akkor a római oszlopokat, illetve a mögöttük levő helyiség falát is kitermelték volna. A római faltól átlagban 45-50 cm-rel ugyanis a humusztól elválva olyan agyagos réteg került elő, amely idegen e terület földtani összetételében, e magas szintre csak emberi kéz által kerülhetett az agyag. Márpedig a templom alapozása mindenütt agyagba rakott. Ugyanezt a nyomvonalat valószínűsíti néhány megmaradt kő, amely agyagba rakotton került elő a feltételezett nyomvonalon belül. Ugyancsak ezt a vonalat látszik alátámasztani az a tény is, hogy a román kori templom délnyugati sarkánál ugyanazt a nyomvonalat mutatja, mint az északi szakaszon. Keletebbre azért nem valószínű a nyugati zárófal fekvése, mert egyrészt semmi nyom nincs rá, másrészt abban az esetben annyira leszűkülne a hajó belső tere, hogy alaprajza nem kelet-nyugati irányú téglalap, de még négyzet sem lenne, ezt pedig a Kárpát-medencei templomtípusok nem látszanak alátámasztani. Elvben azonban nem zárható ki a fentebb leírt észak-déli irányú fal a legkorábbi nyugati zárófálként. Ez azt jelenthetné, hogy a fentebb leírt építési sorrend fordított, s a kicsinek bizonyult templomhajót bővítették nyugati irányban tovább. Ennek ellentmond viszont az ebben az esetben levő, rendkívül kicsi hajótér és ami a legfontosabb, az eltérő mélységű és hosszú alapozás.