Márkusné Vörös Hajnalka - Mészáros Veronika (szerk.): Háztörténetek - A dunántúli németek kulturális jellemzői (Veszprém, 2006)

Fatuska János: Örökösödési rend és telekelrendezés a Közép-dunántúli németségnél

ne osztódjék korlátlan mértékben, hiszen a zselléresedés folyamán csökkentek volna bevételeik. A Mária Terézia-féle úrbéri szabályozás ki is mondta, hogy a jobbágybirtok alsó határát az 'A telek képezi. Az 1836 : V tc. 4. §-a pedig törvénnyé tette, hogy a birtokot l

A teleknél kisebbre nem lehet osztani. 1840-ben a VIII. tc. 1. §-a azt is kimondta, hogy a jobbágyi öröklésben - mind az ingatlan, mind az ingó vagyonból, lévén ez utóbbi az előbbinek hozadéka - egyenlően részesednek a fiak és a lányok. E tételes jogszabályoktól azonban részben eltért a paraszti jogszokás, hiszen már a XVIII. században is megfigyelhető, hogy a fiúkat elsősorban az ingatlan, a lányokat pedig az ingó vagyonból elégítik ki, törekedtek ugyanakkor arra, hogy ez reális és egyenlő értékben történjék. Miután a fiak az ingatlant örökölték, azon osztályt tettek, igen korán megindult a zselléresedés, a jobbágybirtok elaprózódása. Ez 1848 után, amikor a jobbágybirtok szabad forgalmú magánbirtokká vált, még inkább fokozódott, hiszen immár sem az uradalmak gyakorlata, sem pedig a tételes törvények nem akadályozták az aprózódást. Az 1871 : LUI. tc. 9- fejezet kimondta, hogy a volt úrbéri birtokok eldarabolásával és tulajdonul való korlátlan megszerzésével szemben fennálló korlátozások megszűnnek, s a parasztok birtokaikat „teljes tulajdoni és szabad rendelkezési joggal" birtokolják.

2 Az 1870-es években az agrárius tábor, földbirtokosi érdekeit megfontolván, agitációba kezdett a földterület védelméért, azaz a további birtokaprózódás megakadályozásáért. Az új polgári törvénykönyv előkészítése során törvényjavaslatot terveztek benyújtani (ez később meg is történt) a törzsöröklés bevezetésére, mellyel elgondolásukat megvalósíthatónakvélték. Ennek előkészületeként készült el az a két, gazdaságpolitikai indíttatású felmérés, melyeket 1902-ben és 1904-ben végzett el Baross János, illetve Mattyasovszky Miklós, és amelyben országos adatgyűjtés alapján azt vizsgálták, hogy milyen a magyarországi parasztbirtok öröklési rendje.

3 Mind Baross, mind Mattyasovszky adataiból kiderül, hogy a törzsöröklés Magyarországon egyrészt egyértelműen és szinte kizárólagosan csak a németségre jellemző, másrészt az erdélyi szászok ill. a Bácska és a Bánát néhány faluja kivételével a hazai németség egészénél meglévő gyakorlat. Törzsöröklésen azt a - minden bizonnyal a nemesi öröklés példájára átvett, és Nyugat-Európában a jobbágybirtok öröklésénél is általánossá vált - jogszokást értjük, hogy az egész jobbágytelek osztatlanul fiágon öröklődik és a többi gyermeket valamilyen más módon elégítik ki. Német területeken - a Fekete-erdő vidékét leszámítva - ennek majorátusi formája uralkodott, azaz a legidősebb fiú örökölt, s így volt ez hazánkban is. Fiúgyermek hiányában ami a sváb családok átlagos gyermeklétszámát tekintve nemigen fordult elő - ez a jog a legidősebb leányra, illetőleg annak férjére szállott. Figyelemre méltó, hogy ez a jogszokás 2. Tárkány Szűcs 1981: 717-771., Hársfalvi 1965: 158-180. 3. Baross 1905, Mattyasovszky 1904.