Márkusné Vörös Hajnalka - Mészáros Veronika (szerk.): Háztörténetek - A dunántúli németek kulturális jellemzői (Veszprém, 2006)

Fatuska János: Örökösödési rend és telekelrendezés a Közép-dunántúli németségnél

még a jobbágyfelszabadítást követően is fennmaradt, amikor gyakorlatát a földesúri érdekek már nem befolyásolták, és ellentmondott a tételes jogszabályoknak. Fennmaradását a mélyen gyökerező hagyományon kívül minden bizonnyal a később részletezendő, a paraszti gazdaságot és társadalmat a tapasztalat szerint kedvezően befolyásoló hatásával magyarázhatjuk. A törzsöröklés gyakorlatának voltaképp csak értelmetlenné válása, a sváb ingatlanvagyon elkobzása vetett véget 1945 után. Dunaszentmiklóson például az 1733-ban történt betelepítést követően 28 jobbágytelket alakítottak ki, nagyságuk '/4 régi vagy uradalmi telek volt, azaz 17-19 magyar hold, mely birtokok 1848 után különböző eredetű (maradványföldek megváltása, irtásföldek, fajzási jog megváltása stb.) földekkel 24-25 holdas gazdaságokká egészültek ki. A 28 gazdaságból 27 osztatlanul érte meg a második világháború végét, s csak egyet osztottak fel, itt is két ritka körülmény összejátszásáról volt szó, az adott családnak ugyanis nem volt fiúgyermeke csak három lánya, férjeik főállásban az iparban, a kereskedelemben, ill. állami alkalmazottként dolgoztak, és a vők nem mutattak hajlandóságot egy teljes gazdaság átvételére, így azt az apa halála után megegyeztek annak három egyenlő részre osztásában. A polgári korban a törzsöröklés fenntartásához már jogi eszközöket kellett igénybe venni, a családfő szinte minden esetben hivatalos végrendeletet készíttetett, melyben legidősebb fiát nevezte meg általános örökösének, esetleg megszabta a többi testvér örökrészét is. A fent említett két adatgyűjtés megállapította azt is, hogy országos átlagban a paraszti birtokosok 9,3 %-a készített végrendeletet. Jellemzően ez a szám Veszprém megyében 16 %, Komárom és Vas megyében 17 %, Fejér megyében 12 % volt, ami nagyjából megfelelt a németség arányának a megye összlakosságán belül.

4 A paraszti törzsbirtok részeit képezte a belsőtelek a rajta álló lakóházzal és gazdasági épületekkel, az egykori telki állományhoz tartozó földek, a mezőgazdasági eszközkészlet és a teljes jószágállomány. A birtok átadására (die Wirtschaft übergeben) akkor került sor, ha a legidősebb fiú már megházasodott és néhány évet dolgozott a gazdaságban, tehát a harmincas éveiben járt. Ily módon az apa sem volt még igazán öreg, amikor „nyugdíjba vonult". Ha az apa még olyan fiatalon halálozott el, hogy fia nem tudta azonnal átvenni a birtokot, akkor a gazdaságot valamelyik lány férje vezette a fiú nagykorúságáig, a vőnek ebben az időszakban a földeladást kivéve teljes intézkedési joga volt, a gazdaság vezetésével eltöltött, gyakran hosszú évei, esetleg egy-két évtizede azonban nem jogosították föl valamely nagyobb örökrészre, kárpótlásra. Az örökségből kiszorult gyermekek az ingatlanvagyonból részesültek és az örökös „kifizette" őket, ez azonban az egyenlő örökrészt lényegesen alulmúló értékben történt, általában gabonával, s ez a kifizetés is több évre elhúzódott. Az apa igyekezett a többi gyermek számára is némi földterületet juttatni, de ez mindig a volt telkenkívüli állományból (irtásföldek, szőlők stb.) történt, illetve törekedtek 4. Baross 1905: 15.