Márkusné Vörös Hajnalka - Mészáros Veronika (szerk.): Háztörténetek - A dunántúli németek kulturális jellemzői (Veszprém, 2006)
Balassa M. Iván: Utca, telek, ház. A dunántúli németség településképeinek sajátosságai és történeti, levéltári, néprajzi kutatásainak lehetőségei
elsősorban svábok érkeztek és telepedtek meg a Dunántúlon Esztergom, Pest, Fejér, Veszprém, Komárom és Győr megyében, de eljutottak az Alföldre, Szabolcsba és Békésbe, a Felvidéken Hontba, Hevesbe, Zemplénbe, és nem utolsó sorban a legkésőbb a török alól felszabadult Bácskába és Bánátba. 3 Már Károly uralkodását megelőzően megindult a Kárpát-medence középső, a török uralmat még többé-kevésbé átvészelt, de a felszabadításba belerokkant, elnéptelenedett és elvadult területeinek előbb spontán, majd egyre tervszerűbb benépesítése, mely először a nem megszállt északi vidékek, de egyre inkább a Német-Római Birodalom népességfeleslegéből merített. A Schwabenzug már 1689-ben megindult, 30 család várt indulásra Augsburgban. Az útra kelők felkészültek voltak, mert a hajókra tetőgerendákat, deszkákat raktak a lovak, szarvasjószágok és a szekerek, boronák, ekék, egyéb mezőgazdasági eszközök mellé 4 . Sajnos ezekről a telepesekről többet nem tudunk, de figyelemreméltó, hogy a gazdálkodáshoz szükséges eszközök mellett az építkezéshez elengedhetetlen anyagokról is gondoskodtak és bizonyára volt közöttük, aki ezt fel is tudta használni. A17. század vége még inkább a spontán migráció ideje volt, annak ellenére, hogy Radonay Mátyás Tolna megye főispánja, és nem mellékesen pécsi püspök, már 1688-ban javasolta a Kamarának a lakatlan területek benépesítését a német tartományok ínségben élő emberfeleslegével. Tolnánál maradva tudunk is egy konkrét tervről, amikor egy Gregorics Ferenc nevezetű harmincados a Szekszárd melletti Újpalánkon hivatala közelében németek letelepítését fontolgatta - de eközben kóbor katonák lakásán rátörtek és olyan súlyosan bántalmazták, hogy sérüléseibe belehalt. Lényegében csak a Rákóczi-szabadságharcot követően indulhatott meg a Kárpát-medence elnéptelenedett vidékeinek betelepítése Németföldről, tehát Bél Mátyás valóban a legkorábbi idők eseményeiről számol be, nem elhallgatva a negatívumokat is, a kudarcokat, melyeknek nemcsak az általa hangsúlyozott tékozló életmód volt az oka, hanem azok az áldatlan viszonyok is, amelyek az új honfoglalókat várták. Tanulságos az a kálvária, ami Szilágyi Mihály kutatási nyomán Tevel 1712-ben történt benépesítésével kapcsolatosan kibontakozik az olvasó előtt 5 . Eléggé egyértelmű, hogy az általános emberi gyarlóságon túl a telepítők, azaz a földesúr vagy megbízottja, de a telepesek sem voltak tisztában a körülményekkel, és ez vezetett olyan konfliktushoz, mint amiről az újonnan érkezetteket vezető Horváth Ferenc panaszkodik: „Az isten veszejtette volna el őket még odahaza Né3. Hutterer 1975: 15-16. 4. Szilágyi 1983: 44. passim. Stuttgartban a Gasthof Ketterer-ben több, a Magyarországra történt kivándorlást ábrázoló kép van, egy ulmi, egyébként augsburgival eltűnőén egyező indulást és a megérkezést bemutató nemcsak megkísérli az egykorú ikonográfiát pótolni, hanem - a több változatban is ismert Jäger képpel együtt - a 20. század eleji német viszonyulást is jól szemlélteti. 5. Szilágyi 1983: 44-48.
