Márkusné Vörös Hajnalka - Mészáros Veronika (szerk.): Háztörténetek - A dunántúli németek kulturális jellemzői (Veszprém, 2006)
Schleicher Vera: Haza-történet. Egy kitelepített család házzal kapcsolatos életstratégiája
csak nagyon „szép" volt, de a „legjobb" is a faluban... Ez a megállapítás azonban a felhasznált építőanyagok minőségére, korszerűségére vonatkozik, s érzelmi szempontból nem fejez ki sem utólagos negatív, sem pozitív viszonyt. A nosztalgia érdekes módon nem magára a házra, hanem a régi rozzant fakapura, a házi gyártmányú kászlira és az elveszített hombárra irányul, amelyeket Grób Antal saját kezűleg készített. Ez a nosztalgia azonban csak az utóbbi években alakult ki, 1958-ban habozás nélkül cserélték le például a kaput a ma is álló ,jó erős anyagból" készült vaskapura. Hasonló kíméletlenséggel került sor egyébként a ház lebontására is, amelyre maga Grób Anna két különböző szövegösszefüggésben két, egymástól meglehetősen különböző magyarázatot ad: Az első így hangzik: „akartunk egy jobb házat, én is akartam melegvizet, fürdőt, mer abba [ti. régi házban] ilyesmi nem volt". Más helyütt megfogalmazódik a tágasságból származó előny, a külön szobák nyújtotta kényelem is, ami a fürdőszoba luxusával együtt azonnal kézenfekvően asszociálja az új háznak azt funkcióját, hogy egyfajta kompenzációt nyújtson a kitelepítés szűkös, hideg és minden kényelmet nélkülöző éveiért. Bár ez minden bizonnyal szerepet játszik a házépítés motivációi között, ne felejtsük el, hogy a kitelepítés és az új ház építése között 16 év telt el, mégpedig az egy főre jutó négyzetméterek számát tekintve nagyjából hasonló körülmények között, mint amilyenekben a kitelepítés előtt élt a család. Az ekkor hat tagú család minden tagja együtt lakott a hátsó szobában, ami nem jelentett különösebb zsúfoltságot, és főleg a farkasgyepűi viszonyokhoz képest egyenesen úrinak volt mondható. Nem érdektelen ebből a szempontból az sem, hogy a régi ház nagyjából pont annyi négyzetmétert jelentett, mint az új ház (120-130 m 2 ), csakhogy az előbbinek első szobáját és konyháját a hétköznapokon egyáltalán nem használták. E ponton válik érdekessé a másik magyarázat, amely így hangzott: „volt pénzünk, befektettük". A kijelentés tömör ugyan, mégis sokatmondó. A pénz szó jelentésének holdudvarában ott rejtőzik a házaspár életét vezérlő három legfontosabb fogalom: a szorgalom, a munkabírás és a takarékosság. Grób Anna szorgalmáról és fizikai erejéről több mérvadó személyiség szólt elismerően 18 ám e téren a példakép kétségkívül az édesapa, Grób Antal volt, akinek mitikus hőshöz illő szorgalmáról a családi emlékezet őrzött meg legendákat. Szintén az apa szellemiségét, gazdálkodási stratégiáját asszociálja maga a „befektetés" kifejezés, amely a háború előtti viszonyok között a hajdani középparaszti gazdaság gyarapodását, s a ház folyamatos korszerűsítését jelentette. Talán nem járunk messze az igazságtól, ha a ház lerombolását, mint ahogyan annak idején a visszaszerzésére irányuló akaratot is e háztörténet titkos főszereplőjének, Grób 18. Ezek közé tartozott például a család szemében nagy tekintélynek örvendő farkasgyepűi intéző vagy az új ház építésén dolgozó kőműves.
