Márkusné Vörös Hajnalka - Mészáros Veronika (szerk.): Háztörténetek - A dunántúli németek kulturális jellemzői (Veszprém, 2006)

Vass Erika Cikói háztörténetek a 20. században

össze az udvardi és a cikói földeket: „.. .ott olyan egyenesek voltak a földek, mint az asztal. Itt meg ez a sok hegyes, ezt nehezen is szoktuk meg. Furcsa volt. Apósom folyton szidta a hegyeket... Ott olyan jó megmunkálású föld volt. Laza. Itt meg csupa agyag, úgyhogy alig lehet bele vetni valami." Vasúti vagonokban magukkal hozhatták minden ingóságukat: bútorokat, jószágokat (teheneket, lovakat, malacokat, baromfit), takarmányt, vetőmagot; így könnyebben kezdhették el cikói életüket. A német tulajdonosék idejében tudomása szerint szoba-konyha-szoba-konyha-nyári konyha-füstölő beosztású volt a ház. Az egyik részt a nagyszülők, a másik részt a fiatalok használták. A felvidéki család a helyiségeket saját bútoraival rendezte be. Az egyik szobába a fiatalasszonynak a szüleitől nászajándékként kapott hálószobabútora került: két ágy, két éjjeli szekrény, tükör, egy háromajtós és egy kétajtós szekrény. Ebben a szobában aludt ő és a férje. A másik szobában a férjének két öccse aludt, a harmadik szoba pedig tisztaszoba volt. Anyósáék a konyhában elhelyezett ágyakban aludtak. 1948 szeptemberében férjével elköltöztek otthonról, mert a szövetkezeti boltban kaptak állást, melyhez szolgálati lakás is tartozott. Sógorai Cikón találtak maguknak házastársat, mindketten székely lányt vettek el. Ennek anyósáék eleinte nem örültek, mert a székelyek vagyon nélkül érkeztek Cikóra, míg ők módos családnak számítottak. A két fiú közül az egyik családjával együtt továbbra is szüleivel maradt, de később ők is Bonyhádra költöztek. A család sok éven keresztül reménykedett abban, hogy visszamehet Udvardra. Második gyermekük születésével is sokáig vártak, hogy ő majd otthon, Udvardon születhessen meg. Az asszony 33 évesen özvegyen maradt, férje balesetben halt meg. Ezután két fiával visszaköltözött anyósáékhoz, hiszen szülei Csehszlovákiában maradtak, és nem volt más rokona a faluban, akire számíthatott volna. Az anyósa pedig azért is ragaszkodott hozzá, mert a másik két menye székely volt, és a legjobban vele értették meg egymást. Mivel a gyermekek elkerültek a háztól, azon nem sokat változtattak. Amikor már nem volt szükség a füstölőre, a helyiséget spájznak alakították át. 2000-ben a konyha egy részét leválasztották, és fürdőszobát alakítottak ki. Az egykori bútorok közül a nászajándékba kapott hálószobabútoron kívül már csak néhányat őriz. Ilyen például praktikus volta miatt a konyhai asztal, mely még anyósáé volt. A régi szekrények többségét azonban vagy a kamrába tették vagy elajándékozták. Az egyik szobában egy 1964-ben vásárolt bútorgarnitúra van. A falakat díszítő családi fényképekhez viszont mindvégig ragaszkodott az asszony, hiszen azok még csúzi és udvardi múltjára emlékeztetik. Budapesten élő fiáék a díszes tükröt és apósának a foteljét vitték el, melyet „trónszék"-nek is hívtak külseje miatt. 2003-ban igazából csak a konyhát és a konyha melletti szobát használta az asszony. Itt aludt, itt volt a tévé is. Itt tárolta az évszaknak megfelelő ruháit is. A másik két szobát csak akkor használták, ha gyermekei hazalátogattak.