Márkusné Vörös Hajnalka - Mészáros Veronika (szerk.): Háztörténetek - A dunántúli németek kulturális jellemzői (Veszprém, 2006)
S. Lackovits Emőke: Köznapok és ünnepek a házban. A dunántúli németek lakáskultúrája, életmódja, szokásai - különös tekintettel a Bakony, Balaton-felvidék német közösségeire
Úrfelmutatáskor pedig puskáikkal a levegőbe lőttek. A mise idején a templomon kívül álltak, de Úrfelmutatáskor a levegőbe lövés nem maradt el. Űrnapja előtt mindig külön gyakorlatoztak, Űrnapja lezárásaként pedig közös bált tartottak, ezt nevezték pirger-bálnak. A pirgerek választott kapitányuk vezénylete alatt szolgáltak. Rajta kívül még két tisztségviselőjük volt, a segédkapitány és a zászlóvivő. Egyenruhájuk falvanként eltérő volt, vezényszavaik a Monarchia közös hadseregének német vezényszavaival egyeztek meg. Püspöklátogatáskor, bérmáláskor ugyancsak templomi szolgálatot láttak el, ők alkották a püspök falubeli kíséretét. Szokásukat pirger-szokásnak nevezték, amely az egykori legénycéhek szokásaiból őrződött meg, döntően az iparosok körében. A Mária-ünnepeket a német falvak asszonynépe különös buzgalommal tartotta meg (dec. 8., márc. 25., az egész május, júl. 2., júl. 15-, aug. 15-, szept. 8., szept. 12., szept. 15., okt. 7., de az egész október). Pulának Sarlós Boldogasszony fogadott ünnepe is volt, Magyarpolányban pedig Fájdalmas Anya ünnepén tartották a kisbúcsút. Októberben Vöröstón még az 1940-es években litániát tartottak naponta. Nagyboldogasszony ünnepén virágot szenteltettek, amely szentelt virágot fontos szentel menyként őrizték. A virágszentelés elmaradásával azután ezen a napon gyűjtötték a gyógynövényeket, amelyeket a leghatásosabbaknak tartottak, valóságos szentelményi erőt tulajdonítva nekik. A Dél-dunántúli németek növényszentelő Máriának is nevezték a napot. 9, 11, 13, 15, 17, esetenként 19 féle fűből, virágból kötöttek csokrot a lányok és asszonyok meghatározott sorrendben, mennyiségben, amit azután megszenteltettek, megszárították, majd évről-évre összegyűjtötték. Óvták vele a házat a villámcsapástól, a gonosz, ártó erőktől, de gyógyításra is használták: teát főztek belőle vagy az ivóvizébe tették beteg embernek, állatnak egyaránt. Használták beteg testrészek, kisgyermekek füstölőszereként, de a halott koporsójába szintén tettek belőle, sőt, néhány szálat összefogva, szenteltvízbe mártva, a ravatalt is meghintették vele. 48 Az évközi jeles napok egy része a német közösségeknek fogadott ünnepe volt, amikor a közösség tagjai mise keretében és otthoni fohászkodással kérték a szentek közbenjárását a család, a közösség boldogulásáért, a rossz elhárításáért, az egészség megőrzéséért. Ilyen volt január 20-án Fábián Sebestyén, amikor Szentjakabfán a járványok távol tartásáért, Magyarpolányban a tisztítótűzben szenvedő lelkekért fohászkodtak Sebestyén vértanúhoz, akinek tiszteletét és kultuszát a német közösségek az óhazából hozták magukkal. Városlődnek, Herendnek is tisztelt szentje volt, utóbbi helyen, mint Bándon, bált is tartottak a napján. Február 4-én, Veronika napján szokásban volt Magyarpolány vallásos családjaiban, hogy mosakodás után, arcukat törölve és keresztet vetve elmondtak egy Miatyánkot „Szűz Szent Veronika" tiszteletére, mivel ő „kendőt nyújtott a vérrel verejtékező Jézus 48. Wild 2000: 311-313.
