Márkusné Vörös Hajnalka - Mészáros Veronika (szerk.): Háztörténetek - A dunántúli németek kulturális jellemzői (Veszprém, 2006)
S. Lackovits Emőke: Köznapok és ünnepek a házban. A dunántúli németek lakáskultúrája, életmódja, szokásai - különös tekintettel a Bakony, Balaton-felvidék német közösségeire
németeknél szintén gyakorolták a kakasütést részben húshagyókor, részben búcsúkor, a zselicségi Mozsgón pedig húsvét hétfőn. 46 A hamvazószerdái hamvazkodással, majd csütörtökön a még megmaradt farsangi ételek elfogyasztásával kezdetét vette a nagyböjti időszak, amely a német közösségekben szigorú étkezési szokásokkal párosult, ami olajos, böjtös ételek fogyasztását jelentette, így az olajos káposztát, olajos krumplit, túrót, sült és főtt krumplit, tésztaféléket, üres főzeléket, kukoricaprószát, gánicát. Ugyanakkor otthoni imádsággal is készültek a húsvétra, amikor esténként a szent sarokban lévő képek, szobrok előtt letérdelve imádkoztak közösen a Rózsafüzért, gyújtották meg a „szombati mécsest", hogy itt fohászkodjanak, vagy mentek ki közösen pl. Tótvázsonyban az utcai feszületekhez esténként imádkozni. A böjti időszak pénteki napjainak külön ájtatossága is volt, az Aranymiatyánk (Vater unser) és Maria von Jesu und Jesu von Maria (Bp. 1897), azaz imádság „Krisztus Urunk keserves kínszenvedésért és haláláért", amelynek keretében a család és rokonság összes tagjáért fohászkodtak. Ezt az imádságtípust legtovább a magyarpolányiak őrizték meg. Virágvasárnap minden német közösségben a templomban barkát szenteltettek, amelyet virágszombaton vagy virágvasárnap reggel vágtak le és vittek a templomba, hogy belőle mindenki vihessen haza. A szentelt barkából néhány szál a házban maradt, legtöbb helyen a rag alá tűzték, de az istállóba is vittek belőle, míg a többit a temetőben az elhunyt hozzátartozók sírjára tették, jelezve az élők és holtak lelki közösségét. Tótvázsonyban, Balatoncsicsón, Óbudaváron, Magyarpolányban a gazdátlan sírokra is tettek egy-egy szálat. Veszprémfajszon a temetői feszülethez a távolban nyugvókért tették az egy szál szenteltet. Városlődön az állatok első tavaszi kihajlása előtt egy-egy szemet adtak a szentelt barkából, hogy a bajtól megóvják a jószágot. Ugyancsak itt a szentelt barkának, az úrnapi sátor virágainak és a Nagyboldogasszonykor szentelt növényeknek keverékével füstölték meg a beteg állatokat, ezért ilyen száraz szentelt növényi keveréket mindig tartottak otthon. Gyulafirátóton csak húsvét hajnalán vitték be a szentelt barkát, „Feltámadt Krisztus e napon!" kiáltással. Tótvázsonyban pedig tilos volt a barkát bevinni a házba. Veszprémfajszon a nagyhét minden napján meghatározott számú, külön imádságokat mondottak el az Úr elárultatására és szenvedésére emlékezve. Virágvasárnap 40 Miatyánkot Jézus 40 napos böjtjéért, hétfőn 33 Miatyánkot, mert 33 esztendős volt földi életében, kedden 30 Miatyánkot, mert 30 ezüstpénzért adta el Júdás, szerdán 15 Miatyánkot, mert 15 tövissel megkoronázták, csütörtökön 12 Miatyánkot, mert a 12 apostol elhagyta, pénteken 5 Miatyánkot az Úr 5 szent sebéért, szombaton 40 Miatyánkot, amiért az Úr 40 órát volt a sírban. Csütörtöktől a Rózsafüzért is mondták, egyet állva, egyet ülve, egyet térdelve, egyet menve. Utóbbival Krisztust a Kálváriára elkísérő Szűzanyára emlékeztek. A térdelve mondott az Olajfák hegyét, az ülve mon46. Gelencsér-Lukács 1991: 216-220.
