Márkusné Vörös Hajnalka - Mészáros Veronika (szerk.): Háztörténetek - A dunántúli németek kulturális jellemzői (Veszprém, 2006)
S. Lackovits Emőke: Köznapok és ünnepek a házban. A dunántúli németek lakáskultúrája, életmódja, szokásai - különös tekintettel a Bakony, Balaton-felvidék német közösségeire
Oltáriszentség litániáját, a Radnai litániát (ezt haldoklók mellett is imádkoztak), a Gyermek Jézus litániáját. 22 Külön imádkoztak Szent Annához a családért, a gyermekekért, Szent Borbálához a jó halál kegyelméért, Szent Flóriánhoz tűzvész ellen és a tisztítótűzben szenvedő lelkekért. Nagyhéten pedig naponta imádkoztak itt a Fájdalmas Olvasót és az Aranymiatyánk német változatát. Itt foglaltak helyet Szent Család-járáskor és ide helyezték el a templomból hazatérve a szentelményeket, mielőtt állandó helyükre kerültek. Az egyházi esztendő jeles napjai, ünnepi szokásai, amelyek a házhoz kötődtek, itt, a szakrális térben zajlottak le, de az ember életének legfontosabb állomásain, fordulóin, az élet három szükségén bizonyos szertartásoknak ugyancsak itt adtak helyet. Az ember életének három nagy szüksége, a születés, a házasság és a halál egyaránt a házhoz kötött. Nem véletlen a szülői ház és a halottas ház megnevezések, jelezve az embernek születésétől a haláláig a hajlékhoz való kötődését, amely tér teljes életének keretét is jelenti. A szülés, a gyermekek világra hozatala az 1950-es évek közepéig, helyenként végéig otthon, a lakószobában történt a bába segítségével. Itt fürdették meg először a gyermekeket a teknőváj ótól vásárolt nyárfateknőben, pólyálták be a négyzet alakú vánkosba, kötötték körbe a hímesen szőtt pólyakötővel, majd később a ma is ismert pólyába takarták. Végül itt került be a bölcsőbe és ez a hajlék adta meg számára az otthont, ahol a munkatérben munkára nevelődött a szülők, nagyszülők példáján és útmutatása alapján, itt sajátította el azt a tudást, amely egyrészt a család, másrészt a közösség kollektív ismereteit jelentette és itt nevelődött bele a hagyományokba, amelynek birtokában a közösség teljes jogú tagjává válhatott, elérve a felnőtt kor küszöbéhez. Itt részesedett abban a nevelésben, amelynek kettős alapja: a munkára és a vallásos életre nevelés volt, megismerkedve a hitélet alapjaival, a vallásos élet rá is kötelező érvényű és önként vállalt megnyilvánulási formáival. Itt tanulta meg az anyanyelvet és ismerte meg az anyanyelvi kultúrát, amely azonban elsősorban a szülőhely, az adott falu földrajzi-történelmi ismeretét jelentette, önazonosságtudatát biztosítva a felnövekvő nemzedékeknek. A gyermeket szülő anya itt, a pihenő térben feküdte a gyermekágyat (Kindersbett liegende), amely idő alatt már meglévő vagy eljövendő komaasszonyai látogatták meg, akikhez több helyen a rokon asszonyok is csatlakoztak. A komaasszonyok többnyire három alkalommal vitték a komaebédet a hímzett kendővel letakart komakosárban, amit az asztalra helyeztek el. Városlődön ennek meghatározott rendje volt. Első alkalommal tyúkhúslevest főtt hússal, paradicsom mártással, egy zsemlével, egy tál kendőbe kötött forgácsfánkkal és egy liter borral, második alkalommal borlevest, rántott húst, piskótát egy liter borral, harmadik alkalommal pedig csirkebecsinált levest, egy kuglófot vagy egy tepsi túrós rétest vit22. Ebele 1997: 256-264.
