Márkusné Vörös Hajnalka - Mészáros Veronika (szerk.): Háztörténetek - A dunántúli németek kulturális jellemzői (Veszprém, 2006)

S. Lackovits Emőke: Köznapok és ünnepek a házban. A dunántúli németek lakáskultúrája, életmódja, szokásai - különös tekintettel a Bakony, Balaton-felvidék német közösségeire

csempéket is elhelyeztek. A szemeskályhákat azután a lakószobákban rakott tűzhelyre cseréltek, az első szobákban pedig sok helyen valamilyen vaskályhával váltották fel. Az asztallal párhuzamos falfelület mellé kerültek az ágyak úgy, hogy közéjük egy szekrényt állítottak, eléjük pedig két-két széket helyeztek el. Az utcafrontra néző két ablak közé került a sublót, amelynek tetejét letakarták, rá pedig szobrocskákat, búcsúi emlékeket, képeket, apró cserépedényeket, vázát tettek. A sublót fölött volt a többnyire fa keretes tükör, mellette különféle kisebb-nagyobb fényképek. Előfordult, hogy az asztal-sarokpad együttese után egy vagy két szekrényt állítottak be, amit a szoba nagysága és a család lélekszáma határozott meg, de volt olyan hely, ahol ide még egy fekvőbútor került. Amennyiben kanapé is volt már a házban, akkor azt helyezték el itt. A kályha mellé fából készült karosszék vagy láda került. Az ajtó mögött sok helyen fogas lógott, a falon pedig a pad fölött falióra mutatta az időt. A párhuzamos elrendezés abban különbözött a sarkostól, hogy ott az ágyak a két párhuzamos falsík elé kerültek, általában a sarokpadot, illetve a szekrényt követően. A lakószobák vagy hátsó szobák, tehát az állandóan használatos lakóterület őrizte meg legtovább ezt a sarkos berendezési módot. Itt általában a család nagyságától függően kéthárom ágy, alattuk betolható fiók a tuli, esetenként pedig még padágy is állt, amire nappal ülhettek, éjszakára pedig ággyá volt átalakítható. Több helyen a Balaton-felvidéken ugyanezt a célt szolgálta az asztalágy, amelyet nappal asztalként, majd éjszaka a tetejét elfordítva, oldalát leengedve ágyként használhattak. Az asztal köré a padon kívül székeket helyeztek el, hogy elegendő ülőalkalmatosság legyen a család közös étkezéséhez. A lakószobákban később jelent meg a szekrény és a sublót. Ide inkább egyszerű polcos-fiókos kászlit, valamint ládát vagy ládákat tettek tároló bútorként. Mind a kászli, mind a sublót, ahol volt, a két ablak között kapott helyet, nagyszámú apró tárggyal a tetején. A falba mélyített tároló hely a szobából sem hiányzott. Ezt fából készült ajtóval takarták el, gyakran föléje tálaspolcot helyeztek el cserépedényekkel. A lakószobában a viselő ruhák számára az ágy fölé egy rudat erősítettek fel, amire a ruhákat rakhatták. Az este levetett ruhát az ajtón lévő vagy az ajtó mögötti fogasra akasztottak. Alkalmi bútorféleség volt a bölcső, amelyet a gyermekágyat fekvő anya ágya mellé állították, később pedig már csak éjszakára került anyja ágya mellé, hogy a benne fekvő síró gyermeket éjszaka is megringathassa, biztosítva így az alvó családtagok nyugalmát. Ugyancsak alkalmi bútorok voltak a járóka és az állóka. Utóbbi házilag készített alacsony, rövid pad volt, a felületén kör alakban kimetszett nyílással. Ide állították be a járni még nem tudó kisgyermeket, eléje egyszerű játékokat tettek, így nem akadályozta a felnőtteket a munkában és ugyanakkor ezzel védték is őt a házban rá leselkedő veszedelmektől. Sokszor az ételét is ide tették eléje. Akkor volt csak baj, ha már ki tudott bújni belőle. Lókúton a még járni nem tudó kisgyermeket egy rossz kábátokkal kibélelt kosárba tették, abban üldögélt, amíg anyja a házimunkát végezte. A járóka háromkerekű, házilag készített eszköz volt, olyan, mint egy roller. A gyermek ezt megfogva, maga