Márkusné Vörös Hajnalka - Mészáros Veronika (szerk.): Háztörténetek - A dunántúli németek kulturális jellemzői (Veszprém, 2006)

S. Lackovits Emőke: Köznapok és ünnepek a házban. A dunántúli németek lakáskultúrája, életmódja, szokásai - különös tekintettel a Bakony, Balaton-felvidék német közösségeire

lebonyolítsák. Télen pedig kiváló lehetőség nyílott a füstös konyhák esetében a padláson, míg a szabadkéményes konyháknál a szabad kémény alatt a húsok, húsfélék füstölésére. Egyébként a mindennapi élet a lakószobában zajlott, míg az első vagy tisztaszobát csak ünnepi alkalmakkor használták. A 20. század közepe körül a konyhákat lepadlásolták, a füstelvezetést zárt kéményekkel oldották meg, amely lehetővé tette a lakókonyhák kialakítását. Ezeknek a berendezése már teljesen különbözött a korábbi konyhabelsőktől. A kemencés konyhák két részre oszlottak: az egyik, az első rész a pitvar volt, ahova a fazekas polcot, a vizes padot, egy kisebb asztalt, egy polcos stelázsit és a hely nagyságától függően esetleg egy-egy kisebb méretű ládát vagy mosdóállványt helyeztek el.

5 A ládában többnyire a szennyes ruhát tartották a meghatározott időnként végzett szapuval való mosásig. Ehhez a művelethez itt forralták, melegítették a vizet a katlanban, de a katlant használták disznóöléskor is. Olyan vizes padot is készítettek egy-egy helyen, amelyiknél egy alsó polcot alakítottak ki a moslékos dézsa tárolására. Alig akadt olyan konyha, ahol a falban ne lett volna egy mélyedés, amit egy kis ajtóval vagy függönnyel takartak el. Ez volt a vaklik (Plintfenster), amelyben tartós élelmiszereket és a pálinkás üveget tartottak.

6 A konyha hátsó részét a kemence foglalta el. A két konyharészt mintegy elválasztó, keresztben húzódó gerendára erősítettek egy polcot, ez volt a fazekas polc, erre kerültek a használaton kívüli cserépedények, elsősorban a kisebb méretű, különböző típusú és funkciójú fazekak. A konyhák átalakítását több helyen úgy oldották meg, hogy a kemence mellé egy takaréktűzhelyét állítottak be, füstelvezető csövét a szabadkéménybe irányítva. Ez azonban a teljes füstmentességet és a zárt mennyezetet nem biztosította. Amikor viszont a konyhákat lakókonyhákká változtatták, akkor itt is megjelent az étkezésre szolgáló asztal, egyszerű ülő alkalmatosságokkal, valamint egy-egy karfás, fából készült pad, kanapé, sőt, dívány is.

7 A tornácról vagy a konyhából lehetett minden esetben bemenni a szobába. A szobák berendezése kétféle volt. Az egyik, a legrégebbi berendezési mód a sarkos vagy diagonális elrendezés, a másik pedig a párhuzamos elrendezés. A legújabb elrendezési mód, a középpontos vagy centrális rend először az első, a tiszta szobákban, a nem használatos helyiségben jelent meg. A lakószobákban ez volt a bútorok elrendezésének legkésőbben alkalmazott módja. Sarkos elrendezés esetén az egyik homlokzati és egy oldalfalon lévő ablak közé került a keményfából készült, nagy fiókos asztal, mögéje pedig a sarokpad, amelyet az esetek döntő többségében intarziával díszítettek. Az asztal mellé kettő-négy támlás széket is tettek. A vele átellenes sarokban állt a kályhás fazekasok által készített szemeskályha, bemélyített kupás szemekből rakva, amelyek közé préselt mintájú, madarat vagy virágot ábrázoló lapos 5. S. Lackovits 1984: 143-144. 6. v.o. Kiss 1984: 32. 7. S. Lackovits 1984: 144.