S. Lackovits Emőke (szerk.): Emlékkötet Vajkay Aurél születésének századik évfordulójára (Veszprém, 2003)

Csoma Zsigmond: Vajkai Aurél szőlészeti-borászati vizsgálatai

építette át, a pince előtti füves darabon tekepályát készített a közeli fürdőhely városi vendégei számára. Ide felsétálva a szép kilátásban gyönyörködve, bort kóstolgattak, szórakozhattak a vendégek. Fontos elméleti megállapításra vezette Cserszegtomaj vizsgálata, az itt talált gazdag szőlővel-borral kapcsolatos emlék-és szokásanyag. így fogalmazta meg észrevételét: „Ez azt látszik igazolni, hogy az életmód, a külső körülmények megváltozásával nem okvetlen szükséges az ezekhez fűződő hagyományoknak, szokásoknak is párhuzamosan elhalványulniuk és eltünniök. A körülmények, a föld hamarább változnak át, mint az ember."

11 A szőlőhegyi szórvány települések kutatása Vajkai Aurél nyomdokán mára általánosítható érvényű történeti eredményeket hozott.

14 Vajkai Aurél volt az első, aki a gazdálkodáson belül a népi-paraszti szőlőművelést mélyrehatóan vizsgálta, és felfigyelt ennek a jelentős és nagy múltú művelési ágnak a néprajzi-etnológiai sajátosságaira, a speciális táji-történeti adataira, sőt a Balatonfelvidék más nagytáji kapcsolatára. Ugyanakkor a tájon belüli kistáji különbségekre, részben a történeti okokra. A két klasszikus (Jankó János és Gönczi Ferenc) után a monográfiáikat meghaladó szinten foglalkozott a paraszti, a kisnemesi, a polgári és a főnemesi birtokosok szőlő-borgazdálkodása adataival. A paraszti technológiát részletesen leírta, a római kori hagyományok bemutatásával kezdte, majd a középkori adatok, irodalmi hivatkozások utalásával folytatta. De felhasználta a ma már statisztikai etalonnak tartott 1935. évi mezőgazdasági statisztikát is, ugyanúgy, mint a II. József-féle (Josephinische Aufnahme) térképeket. Pl. ezek alapján, ezek összevetésével tudta megállapítani, hogy Balatonszabadi szőlőhegye a XVIII. század vége óta területében nem változott 1937-ig. Tehát majd két évszázadon át változatlan volt az eredeti szőlőhegy nagysága, vagy pl. hogy a présház nyomok hiánya miatt a gyulafirátóti pincék legkorábban is csak XIX. század elejiek lehettek. A paraszti technológiában a telepítésre szánt szőlő előgyökereztetést az un. gombáztatást, ami a XIX. század eleje óta és különösen a filoxéra pusztításai után, mint vesszőgyökereztetés elterjedt, már említi is. Emellett a fogatos művelést, a szálvassal február-márciusi karózást is, ami a középkori karóhúzás és tavaszi karóverés emléke volt. Ilyenkor nem évente verték beljebb és beljebb a télre kinthagyott, korhadó fakarót, hanem évente kiszedték és újra beverték. Ez a fában szegényebb vidékeken, a fa értékét becsülő gazdálkodás része volt. Öregekre hivatkozva karó nélküli szőlőművelést említ, akik viszont a filoxéra előtti szőlőket alig ismerhették. Ugyanis a XVIII. századi levéltári adatok szerint anynyi karót és fát vágtak ki, hogy a földesurak tiltották a fa kivágását karónak. A XIX. század eleji regresszív, extenzív gazdálkodás tette a szőlőket karó nélkülivé.

15 Vajkai terepgyűjtése idején a teljes eszközváltás végbement a szőlőmetszőkésekről a szőlőmetszőollóra történő használatban. Az egykori metszőkéseket a funkcióváltozás miatt „bujtókés"-nek nevezték, amiket a tőkebujtásnál használ-