S. Lackovits Emőke (szerk.): Emlékkötet Vajkay Aurél születésének századik évfordulójára (Veszprém, 2003)

Csoma Zsigmond: Vajkai Aurél szőlészeti-borászati vizsgálatai

tak csak. A metszés felületénél megemlítette azt az általános kívánságot, hogy úgy kell kialakítani a metszfelületet, hogy „egy régi hatos megáll"-jon rajta, és a ferde metszfelület nem jó.

16 Ez a magyar és az okszerű német gazdálkodás közti különbségre utal, mert már a XIX. század eleji európai szakirodalom a ferde, a szőlőrüggyel szemközti lejtésű metszlapot tartotta helyesnek.

17 Nem véletlen, hogy cserszegtomaji kutatása után megállapította, hogy a vesszőket hegyesre metszették, amit uradalmi hatásnak tartott, vagy egyszerűen csak kényelmi szempontnak."* Leírta a szőlőmetsző ollóval az újszerű metszést, a bakművelésnek megfelelő alacsony művelésmódot „4 saroknál többet nem hagynak: ha gyöngébb, 2-3 sarkot...3 szemre" — ami a klasszikus badacsonyi bakművelést jelentette, ha a sárszemet is beleszámoljuk. Ez a XVIII-XIX. század fordulójára általánossá vált a Balaton-felvidéken.

19 A metszéskor a Hold állását figyelembe vették, az újuláskor nem volt jó metszeni — mint más munkát sem végezni.

20 Ezt a paraszti gyakorlatot és néprajzi megfigyelését a legújabb kozmikus gazdálkodás is igazolja. A cserszegtomaji szőlőhegyi település lakói a szomszédos uradalmi szőlőkben bérmunkát vállaltak, ahol megtanulták a szőlő „okszerűbb művelését". Látták ugyan a különbségeket, de kérdéses, hogy mennyire vették át és alkalmazták a megfígyelt-elsajátított munkafázisokat a saját szőlejükben. Ok akkor permeteztek, amikor már a betegség (peronoszpóra, lisztharmat stb.) a szőlőjükben kárt okozott. Tehát a szűkös gazdálkodás, a spórolás miatt csak utólag, és nem úgy, mint az uradalmakban, megelőzően védekeztek a kártevők, kórokozók ellen. A vincellériskolát végzett szomszéd gazda hatása is inkább a külsődleges gyümölcs és az új fajták meghonosításában, telepítésében mutatkozott meg.

21 A paraszti szőlőkultúrával kapcsolatos elméleti megállapítása a következő volt: „A szőlőmívelés terén a város hatása csak lassan és vontatottan érvényesül. Az uradalmi szőlőkben megtanulják a célszerű metszést, a gyakori permetezést, amiket esetleg alkalmaznak is kis földjükön: a szemveréstől óvó lókoponyát azonban továbbra is fenn hagyják a szőlőkarókon, baktöske ellen pedig úgy védekeznek, hogy vak macskát ásnak el a földbe. Végeredményben szőlőkultúrájuk mozaikszerű marad, az okszerű gazdálkodás és avult hagyományok furcsa keveréke." 22 Bár szőlőfajta-történeti vizsgálatba nem kezdett, sőt mentegetőzött, hogy Jankó János után nem is akart, azért középkori, régi magyar, vagy magyarnak vélt fajtákat is említett felsorolásában. így pl: a cserszőlőt, tökszőlőt, tulipirost, fejér mézest, manóbajort, leánykát, juhfarkát, kéknyelűt. Megjegyezte: „Otelló és Noha inkább a szegény ember szőleje." A direkt termő fajták térhódítása a filoxéra után kezdődött el, és bő termésükkel, igénytelenségükkel valóban a szegény em-