S. Lackovits Emőke (szerk.): Emlékkötet Vajkay Aurél születésének századik évfordulójára (Veszprém, 2003)

Csoma Zsigmond: Vajkai Aurél szőlészeti-borászati vizsgálatai

tömörített gazdákkal szemben. Ezek a termelő-társadalmi szervezeti formák 1948 nyaráig, a demokratikus vívmányok megszüntetéséig működtek, amíg 1994-ben újra törvényileg életre nem hívták őket. Tehát Vajkai írásaiban a szőlőhegyi település, vagy a szőlőhegyi szórvány település az egzakt névhasználatnak megfelelő terminológia.

9 Az un. „hegyközségekre" jellemző megfigyelése volt, hogy itt egységes építkezést nem lehetett megfigyelni. Az építkezések áttekinthetősége nehéznek bizonyult, mert az épületek (egykori présházak) története, kibővítése különböző korú és egyedi volt, pl. a konyha csak az egyik oldalán vékony sávban padlásolt, ami elárulta a helyiség régebbi présház voltát. A porta fejlődése inkább az újabb, a maradandó anyagú gazdasági melléképületek építésében nyilvánult meg, mint a lakószobák szaporításában.

10 A település új építkezései önkényesek, a tulajdonosok a körülményekhez, lehetőségekhez alkalmazkodtak. Vajkai felfigyelt arra, hogy a szőlőhegyi településen a XIX. század közepit összehasonlítva az 1930-as évek állapotával, kezdetben csak szőlőt és rétet lehetett a térképen találni, a XX. századin pedig több szántót." Mindez korábban nem volt lehetséges, a művelési kényszer, a jobbágyi függőség, a földesúri kibecsültetéstől való félelem miatt, azonban újabban az agrárszegénység (az 1929-es nagy világválság után) szántóként hasznosította a szőlővel nem betelepített szőlőhegyi területeket. Cserszegtomaj vizsgálatánál már leírta, hogy a szőlő rovására más művelési ágak (növénytermesztés) és gazdasági tevékenységek (állattenyésztés) kerültek előtérbe. A borászati eszközök számának csökkenése, vagy esetleg más célra való felhasználása is a szőlőborgazdálkodás háttérbe szorulását mutatta. Például a hordókat nagyobb arányban használták már egyéb termények, répa, burgonya tárolására.

12 Viszont több virágoskert díszlett a hegyi településen, mint bent a faluban, ahol az állatjárás miatt csak a ház előtti, homlokfal alatti előkertben lehettek virágok. A racionális paraszti gazdálkodásban, a virág sokszor felesleges, haszontalan növény volt, nem véletlen, hogy Pethe Ferenc a magyarországi gazdálkodás egyik XIX. századi megújítója is úgy vélte, a parasztnak felesleges a virág, virágoskert, mint tehénnek a gatya. A szőlőhegyi kintlakás és más művelési ágak hiánya viszont lehetővé tette a virágoskertben intenzívebb szorgoskodást. A szőlőhegyi településen, az eredetileg É-D irányú lejtőn a pincékből, présházakból bővített építmények is délről megközelíthető és a bortároló pincerésszel északnak állóak voltak. A házoromzatok így dél felé tekintettek. Vajkai egyféle korai szociográfiai képet festett a szőlőhegyi településről, ahol Cserszegtomaj és Keszthely lakói között kölcsönös áramlás mutatkozott. A faluról kiszorulók kiköltöztek, növelve a szőlőhegyi szórványtelepülést. De Vajkai néprajzos szeme már rögzíti és észreveszi a Balaton környéki turizmus századfordulótól erősödő, felívelő szakaszát, amikor megemlítette, hogy Felsőőrsön egy szőlősgazda pincéjét borkimérésre