S. Lackovits Emőke (szerk.): Emlékkötet Vajkay Aurél születésének századik évfordulójára (Veszprém, 2003)

S. Lackovits Emőke: Vajkai Aurél a néprajztudós-múzeológus

S. Lackovits Emőke VAJKAI AURÉL A NÉPRAJZTUDÓS -MUZEOLÓGUS (1903. május 14 — 1987. november 27.) Vajkai Aurél nevét először volt professzoromtól Gunda Bélától hallottam, aki rendkívül nagyra becsülte munkásságát. Személyesen 1968-ban, II. éves egyetemi hallgatóként Debrecenben, a Kárpát-medencei pásztorkodás konferencián találkoztam vele, ahol K. Kovács Lászlóval való baráti évődésük örökre emlékezetessé tette nekünk, akkori egyetemi hallgatóknak ezt a rendezvényt. Vajkai Aurél számunkra élő legendává vált, akiért többen is szerettünk volna veszprémi muzeológusok lenni. 1903 május 14-én Kolozsvárott született, azonban a város csupán születési helye maradt, mert Kassán nevelkedett és itt nyílt ki értelme, csodálkozott rá a világra, amely képességét késő öregségéig megőrizte. Az elemi iskolát követően a kassai Premontrei Gimnáziumban tanult, ahol egyik tanára, Sztraka Antal buzdítására kezdett 13 esztendős korától kirándulni. "így bekerültem a kóborlásba, mászkálásba" - emlékezett vissza egy 1986-ban történt beszélgetésünk alkalmával. Nyughatatlan természetű gyermekként és ifjúként ez a tevékenység nyitotta rá szemét a természetre és a településeken élő emberekre. Gyermekként vált szenvedélyévé a fényképészet is. Már 12 esztendősen remek megfigyelőként Munkácson és Beregszászon készítette első fényképeit. A fényképezés szenvedélyes szeretete azután végig kísérte mozgalmas, színes, munkás életét. A múlt és a régiségek, a muzeális emlékek iránt rendkívül erős érdeklődés élt benne. Ugyanakkor, amint elmondotta, mégis csillagász vagy karmester szeretett volna lenni. Ebből is megőrizte élete végéig a zene iránti olthatatlan szeretetét. Maga is jól hegedült és kitűnő zenekritikus volt, amiről 800-nál több zenekritikája tanúskodik. Ezeknek egy része az 1930-as években a Magyarország című lapban jelent meg, más részüket pedig veszprémi esztendei alatt írta. Eletére visszatekintve, akár eleve elrendelésnek is felfogható, hogy első dolgozata, amit a gyógyító szentekről ifjú korában írt, egy kassai egyházi lapban megjelent. Az érettségit követően orvostanhallgatóként folytatta tanulmányait és 1927ben orvosdoktori diplomát szerzett. Mint gyakorló orvos az angyalföldi Elmegyógyintézetben ideg-és elmegyógyászként praktizált. Lélektani kutatásokat is