S. Lackovits Emőke (szerk.): Emlékkötet Vajkay Aurél születésének századik évfordulójára (Veszprém, 2003)
S. Lackovits Emőke: Vajkai Aurél a néprajztudós-múzeológus
folytatott, amelynek igazán nagy hasznát vette később, néprajzkutatóként. Hisz orvosként rövid ideig dolgozott csupán. Palotay Gertrúddal való megismerkedése és barátsága, majd Györffy Istvánnal, Bátky Zsigmonddal, Viski Károllyal és a ma is élő, nála négy esztendővel fiatalabb Keszi Kovács Lászlóval való szoros kapcsolata hamarosan eltérítették a gyógyítástól. Pályát módosított, néprajzkutatóvá lett és maradt is haláláig, tudományos fokozatát ugyancsak néprajzból szerezve meg a későbbiekben. Valósággal népmesébe illő visszaemlékezésének néhány mondata, amikor beszélgetésünkkor elmondta azt, hogy " a Városligetben kiültünk Viski Károllyal a lócára és a néprajzról beszélgettünk." Veszprémbe először 1937-ben érkezett, Györffy István ajánlására. 1939-ben Keszthelyen néprajzoskodott, 1941-ben a Néprajzi Múzeumban, 1942-ben pedig az Erdélyi Tudományos Intézetben dolgozott. 1942-1945-ig a Magyarságtudományi Intézet tanára volt. 1946-1948-ig a budapesti Tudományegyetemen a néprajzi tanszéken helyettes tanárként, továbbá a Néptudományi Intézet rendes tanáraként tanított. Veszprém megyében 1949-ben telepedett le végleg. Otthona Balatonalmádi lett, ahová öregen, a hivatalos néprajztól már távol, budapesti tartózkodásának esztendeiben is visszavágyott. Ahogy maga mondta: "Nekem Almádiban kellene lennem, de itt vagyok, beteg vagyok. Nagyon sok gyűjtésem van még, amit fel kellene dolgoznom..." 1950-1965-ig, nyugdíjazásáig naponta tette meg az utat vonaton Balatonalmádi és Veszprém között. Az utazás idejét ugyancsak kihasználta: mindig gyűjtött útitársaitól is, mindenkitől egy-egy viccet jegyzett le. így született meg a máig kiadatlan, több mint 5000 viccet tartalmazó gyűjteménye. 1955-ig vezette a Bakonyi Múzeumot, azonban az igazgatói, irányító munka nem volt igazán kedvére való, visszafogta szárnyalását. 1955-1965ig tudományos osztályvezetőként újra rátalált régi önmagára, hatalmas energiával, fáradságot nem ismerő munkakedvvel folytatta a csupán késő öregségében abba hagyott vizsgálatait, szerteágazó kutatói tevékenységét. Vaj kai Aurél életművének, néprajzkutatói, muzeológusi tevékenységének vizsgálatához, értékeléséhez ma már elegendő időbeli távolság, megfelelő távlat áll rendelkezésre, ami a tárgyilagos véleményalkotást lehetővé teszi. Bátran kimondható erre az életre, tudományos pályára két fő jellemző vonás, amely akár sarokköveként is felfogható munkásságának: egyik a hűség a néprajz ügyéhez, a magyar kultúrához és választott szülőföldjéhez, a Bakony és Balaton-felvidék tájaihoz. A másik a látni tudás, valamint a láttatni akarás és a láttatni tudás képessége. Nem túlzás azt állítani, hogy Jankó János óta nem volt e térségnek hozzá hasonló fáradhatatlan, sokoldalú kutatója. Életműve lenyűgöző, nemcsak tanulmányainak, tanulmányköteteinek számát tekintve, hanem szellemiségét, a megfigyelés alaposságát, egy-egy jelenség, összefüggés feltárását tekintve is. Sokszínű, mozgalmas, munkás élete során eddigi adataink szerint (Borok Zsuzsanna most készíti a teljes bibliográfiát) 428 tanulmányt, cikket, kisebb közleményt, 69 könyvismertetést és öt önálló könyvet írt. 1
