S. Lackovits Emőke (szerk.): Emlékkötet Vajkay Aurél születésének századik évfordulójára (Veszprém, 2003)

Gopcsa Katalin: Vajkai Aurél és a képzőművészet

Gopcsa Katalin VAJKAI AURÉL ÉS A KÉPZŐMŰVÉSZET Vajkai Aurél 75. születésnapjára írt kedves-szép köszöntőjében Petánovics Katalin úgy jellemezte Vajkai Aurél egyéniségének egyik nagyon lényeges vonását, hogy látni és láttatni akart. A látás, az észrevenni tudás, - ami vele született képessége volt Vajkai Aurélnak, - műveltségénél fogva különlegesen érzékeny kvalitásérzékkel párosult. Ehhez jött még a láttatni akarás igénye, s mindezek együtt vannak jelen képzőművészettel foglalkozó írásaiban, ezek motiválták a szépművészetekkel való kapcsolatát. Ennek a kapcsolatnak két fő megnyilvánulási területe volt. Az egyik: művészeti írói tevékenysége. A másik: eleven, közvetlen kapcsolata művekkel, és művészekkel, gyűjtői tevékenysége. Hosszú életútja során sok művészt ismert meg, sokkal tartott fenn kapcsolatot. Fontos szerepet játszott ebben ez a vidék, ez a táj, a Balaton-felvidék és a Bakony, amelyhez munkásságának nagy része kapcsolódik.' A művészettörténet a művésztelepeknek két fő típusát tartja számon Európában: az egyiket a nagyvárosból elsőként kivonuló barbizoniak nyomdokait követők képviselték, akiket a szabadban való festés, a plein air problémák megoldásának az igénye tömörített, és leginkább szabadiskolához hasonlóan működtek. A másik csoportosulás képzőművészeti és iparművészeti tevékenységet egyesítő közös munkavégzésre alakult. Utóbbira ismert példa a gödöllői művésztelep, előbbire: Nagybánya. A csaknem két emberöltővel később Vörösberényben létesült művésztelepen alkotó művészek törzsgárdájának tevékenységét egy évtizeden keresztül a nagybányai szellem hatotta át. A dombok karéjában fekvő falu, a helybeliekkel kialakult közvetlen kapcsolat nyújtott számukra eredendő valóságélményt. De nemcsak a helybeli iskolaigazgatóval, a szomszédokkal voltak a művészek mindennapi jó kapcsolatban, hanem az őket gyakran felkereső Vajkai Auréllal is, aki a szomszédos Balatonalmádiban lakott, és a veszprémi Bakonyi Múzeumnak volt tudományos munkatársa. „Ott, ahol a víz a hegyekkel találkozik, szőlők tövében, nagy múltra visszatekintő falu települt, Vörösberény"

2 — ezzel a szinte lírai hangulatot teremtő mondattal indul a tanulmány a művésztelepről. Egy későbbi művészeti írásában a szakmabeliek stílusáról így írt Vajkai Aurél: „A művészettörténész fiókokba szokta rakni a műveket és művészeket"

3 — ő is, könnyedén és elegánsan összegzi ennek a kis művésztelepnek jellegzetességét,