S. Lackovits Emőke (szerk.): Emlékkötet Vajkay Aurél születésének századik évfordulójára (Veszprém, 2003)

Gopcsa Katalin: Vajkai Aurél és a képzőművészet

amelynél, bizonyos mértékben egy „berényi" stílus kialakulásáról is beszélhetünk, amelyben jól alkalmazták a magyar posztimpresszionizmus eredményeit is, de más, úgymond modernebb irányokhoz, expresszívebb mondanivalójú művekhez is közelebb kerültek. Valójában ez a felfedezni vélt-vágyott berényi stílus voltaképpen nem jött ugyan létre, de a csaknem egy évtized nyarain át itt megforduló képzőművész-rajztanárokra gyakorolt felszabadító hatása a művésztelepnek, számottevő volt.

4 A művésztelepen az első években (1954-1955-1956-1957-ben) húszan, negyvenen rótták festőállvánnyal, vászonnal, papírral Berény utcácskáit, de volt év, amikor száznegyvenen is megfordultak itt nyaranta. Vajkai írásaiban

5 észreveszi a művésztelep visszahatását is, a falura, az ott lakókra, és külön kiemeli a telep meghatározó, vezető egyéniségeinek, Litkey Györgynek, Sárkány Lórándnak, Mersits Piroskának, Karácsonyi Irénnek, Gopcsa Paulának művészi-emberi teljesítményét. Ugyanakkor felteszi a kérdést (és itt is, miként másutt is, megszólal a kritikus, a kétkedő, az éles szemű elemző):"A művészetek mai forrongó korszakában, amikor több művészeti irányzat eltér a valóság ábrázolásától, amikor olykor a sok tájképet egyenesen képzőművészeti túltermelésnek bélyegzik, voltaképpen szükség van-e egy részben nagybányai ízű művésztelepre?"

6 Az elemző kritikus igenlő véleménye ellenére ez a művésztelep lassan megszűnt, de ennek köszönhetően jártak vissza Berényhez ragaszkodó művészek még hosszú évekig pihenni és alkotni a faluba. Érdekes tény, hogy a Balaton parton, - holott a vidék látványa szinte predesztinálhatná-, nem jött létre jelentősebb, egységes, meghatározó stílussal ható művésztelep. Vajkai következtetése: "iskola még sem alakul ki, mindenki saját meglátásával, technikájával, egymástól meglehetősen eltérő fogalmazásban ábrázolja a Balatont, s kevéssé megmagyarázható módon nem keletkezett egy dunántúli, egy pannon Nagybánya." — ezzel a megállapításával egyet kell értenünk. Mint ahogy azzal is, hogy változtatni akar szituációkon, ahogy egy 1957es rábeszélő, érveket felsorakoztató publicisztikájában arról ír, hogy" Művésztelepet Veszprémbe!"

7 Ebben az évben a vizuális kultúra ismert és jelentős művészpedagógusa, Balogh Jenő egy nyári főiskolai művésztelepet tartott Veszprémben: „a képek azt bizonyították, hogy Veszprémben nagyszerű, úgyszólván kimeríthetetlen festői lehetőségek vannak. Egy művésztelep részére ideális hely, országunkban keresve sem tudnánk Veszprémnél erre a célra alkalmasabbat találni..."- írja Vajkai, és csaknem ötven év elteltével, ismételten mi is feltehetjük a kérdést: vajon miért nem jöttek létre sem Veszprémben, sem a Balaton parton ilyen alkotótelepek. Vajkai nemcsak írásokban, előadásokon is „közvetítette" a művészetet. Bár ismertem őt, nem volt alkalmam személyesen művészetről szóló előadását hallgatnom, de elolvashattam egy előadásának kéziratos szövegét, a Balaton a képzőművészetben címmel.

8