S. Lackovits Emőke (szerk.): Emlékkötet Vajkay Aurél születésének századik évfordulójára (Veszprém, 2003)
S. Lackovits Emőke: Vajkai Aurél a néprajztudós-múzeológus
A faluba Lőrincze Lajos nyelvész hívására ment el. Ezt a látogatást több esztendeig tartó terepmunka, a vizsgálati eredmények sok szempontú elemzése és történeti kutatás követte. Valójában több esztendeig lakott a faluban, ahol nemcsak adatszolgáltatóit kérdezte ki az életmóddal és a hagyományos kultúrával kapcsolatosan mindenről, hanem a közöttük lakás alkalmát megragadva nap mint nap, az esztendő körforgásában és az évszakok váltakozásában megfigyelte a faluban zajló, a különböző társadalmi szintekhez tartozó egyének, kisebb közösségek életét, hogy később az egész közösségre vonatkozóan monográfia szülessen ebből a vizsgálatból. Az 1959-ben megjelent Szentgál anyagi műveltsége című első kötete a monográfiának egy olyan kisnemesi közösség életmódját, társadalmát, környezetét és tárgyi világát mutatja be, ahol a nemesi életforma elparasztosodásának folyamata kulturális jegyekkel nyomon követhető, jellemezhető. A történelemnek és a tájnak a közösség életére gyakorolt különösen eleven hatására világított rá Vajkai Aurél. Feltárta a kisnemesi gondolkodásmód és ízlésvilág jellemzőit, ugyanakkor a nem nemesi közösségek életmódját, kultúráját is bemutatta, különös figyelmet fordítva a közösségen belül a pásztorok világára, meghatározva ezeknek a csoportoknak a helyét ebben a társadalomban, megmutatva a számukra nyitott felemelkedés lehetőségét, folyamatát. 18 Szentgál műveltségét elhelyezte a Dunántúl művelődésének egészében, megállapítva a sajátos és az azonos vonásokat, ill. a környező, nem magyar ajkú közösségektől való eltérését, különbözőségét. A Szentgál anyagi műveltségét bemutató első kötet mestermunka, korszerű monográfia, amely példát adott a hasonló, monografikus igényű feldolgozásokhoz. Ezt azonban túlságosan későn, mintegy 30 esztendő múlva követte a Szentgál szellemi műveltségét feldolgozó, bemutató második kötet. Ez a késedelmesség pedig nem tett jót a kéziratnak. Hiszen a szerző a közösség társadalmát, hagyományos kultúráját változásaiban vizsgálta, amely a kutatás lezárását követően megjelent első kötetben kiválóan nyomon követhető, míg a második kötet egy közel 40 esztendővel korábbi állapotot tükröző vizsgálati eredményt adhatott már csak közre 1987-ben. Az örvendetes annyi, hogy a kutató megérhette munkája megjelenését, amelynek azonban ez a megkésettsége a magyar tudományos könyvkiadás szégyene. Évtizedekig tartó kutatásokból születtek meg a Bakony (1959) és a Balatonmellék (1964) című kismonográfiái, amelyek ugyancsak példaként szolgáltak a néprajzi kismonográfia írásnak. Bennük összefoglalóan adott áttekintést a népi kultúra részterületeinek helyi jellemzőiről, jó arányérzékről tanúskodva. Az életművet és annak állomásait vizsgálva, nem hagyhatók szó nélkül azok a kisebb témák sem, amelyeknek kutatásából viszont nagy eredmények születtek. Ide sorolhatjuk a teherhordást feldolgozó tanulmányait és ennek kiváló képanyagát, továbbá a térség olajütőivel kapcsolatos publikációit, hisz az olaj a böjti táplálkozásnak elengedhetetlen része volt. Éppen ezért a gazdálkodásban nem volt elhanyagolható az olajosnövény kultúra, az építészetben pedig az olajütők mint
