S. Lackovits Emőke (szerk.): Emlékkötet Vajkay Aurél születésének századik évfordulójára (Veszprém, 2003)

Kriza Ildikó: Szentgál folklórjáról 60 év után

megfogalmazta az általánosító véleményt, a polgárosodás iránti tudatos igényt. A gyerekeknek városias játékokat vásároltak, függetlenül attól, hogy a gyerekek egymás között mit és hogyan játszottak. A gyűjtő objektivitása révén megismerhetjük a különböző életkorhoz, nemhez kapcsolódó játszást. Nem túl gazdag, de meggyőző példatár a játékok variálódásáról ad képet. A közlések nyomán rekonstruálhatók a játékok még akkor is, ha az bonyolult szöveges játék volt, vagy ha összetett szabályok ismeretével eleveníthető fel. A dalolás legalább annyira fontos, mint az anekdotázás. A szentgáli folklórmonográfiában a népdalról szóló fejezet nem ad teljesebb képet a dalkultúráról.

10 Viszont több alkalomhoz kötött éneklési gyakorlattal együtt megtudhatjuk hogyan élt a népdal. A gyerekdalok, a legénykeresztelőn, lakodalomban vagy férfi mulatságokon énekelt dalok együttesen képviselik a műfajt. Vannak népdalok, de jellemző, hogy a magyar nótát, a műdalokat, a korabeli slágereket szeretik. Ezt kérik a zenészektől, ezt dúdolják, ha kedvük van énekelni. A dalok dallamát nem jegyezte fel a zenei műveltséggel is rendelkező Vajkai, hiszen ő nem akart valójában népzenei adattárat létrehozni, hanem arra vállalkozott, hogy bemutassa a szentgáli ember életéhez szorosan kapcsolódó eseményeken milyen ének hangzik fel. A legmodernebb zeneszociológiai írások csak évtizedekkel később kezdenek ilyen típusú munkához. A monográfia különös értéke éppen abban van, hogy tényszerűen rögzíti az 1940-es években valóban élő közösségi műveltséget. Számára nem az a fontos, hogy van egy-két ballada vagy régi stílusú népdal, hanem az, amit szívesen énekel a közösség. Szociografikus szemlélet jelentősége a népköltészet kutatásában Vajkai Aurél Szentgál társadalmának jó ismerője a népköltészet bemutatásakor különösen élesen figyelt a különböző csoportok tudására, ítéletére, vélekedésére. Nem véletlen, hogy a kötet élére tette a társadalmi tagolódás bemutatását. A nemzetes réteg, a paraszt, a pásztor, az iparos, a kereskedő társadalmi helyzete éppen úgy meghatározó mint a valláshoz, etnikumhoz tartozás. A rétegeket nem mosta össze az évszázados együttlét, a hasonló gazdálkodás, anyagi kultúra. A szellemi műveltség évszázadokkal archaikusabb volt, mint a tárgyi világ. így, amikor az archaikus hiedelemképzetekről szól, azt is közli, hogy miként vélekedett erről a nemzetes úr, akinek talán, nem volt szélesebb az iskolázottsága, mint aki szolgaként, parasztként élt. Figyelemmel volt arra is, hogy a munkához kapcsolódó együttlétek alkalmával kisebb a társadalmi különbségből fakadó tudás. A kukoricafosztásnál, tollfosztásnál a szegényt és parasztot együtt látta dolgozni, és a folklórjuk is homogén. Máskor élesen elkülönült egy-egy társadalmi csoport. A gazdalegények karácsonykor tartották legfontosabb rendezvényüket, a szolgalegények újévkor mu-