S. Lackovits Emőke (szerk.): Emlékkötet Vajkay Aurél születésének századik évfordulójára (Veszprém, 2003)

Kriza Ildikó: Szentgál folklórjáról 60 év után

láttak három nap. Különbség volt az ilyen alkalmakon a társadalmi csoportok étrendjében is. A polgárosodás jelentkezése a pontos adatfelvétellel bizonyítható, és mára ezek a megfigyelések pótolhatatlan adatokat jelentenek. A városi hatás, a technikai fejlődés az anyagi kultúrában könnyebben datálható, de a folklórban is megfigyelhető. Tény, hogy a fiatalok által kedvelt, zenészek által terjesztett dalok jelentős része műdal, magyar nóta, sláger. Az adatközlés hűen tükrözi, hogy a népszerűi dalok nem a népdalok. A tiszta forrás idealizált képe, a nosztalgiával nézett falu helyett „sic et nunc" állapotot kapunk, a régi hagyományok és polgári hatás bonyolult szövevényét. A polgári igények szerinti élet következménye, és elsősorban a kiemelt ünnepeken jelent meg az „új", tehát nem a rádió hatására fordultak el a hagyománytól. Emlékek szóltak a siratásról, és sirató-csúfolókat is talált Vajkai, de az 1940-es években már csak „úrias" temetés volt, ami egy hagyomány elmúlásának bizonyítéka. Eltűnt a búcsúztatóéneklés éppen úgy, mint a lakodalmakban a vőfélyversek deklarálása. A kötelező iskolázottság és az olvasókultúra összefüggését is vallatóra fogta Vajkai. Megfigyelései szerint e kettő között nincs korreláció. Az otthonokban található könyvek száma, jellege, valamint a könyvtárak látogatottsága minden társadalmi rétegeknél alacsony. A tudás lényegében hagyományos módon, az élő beszéd közvetítésével terjedt, emiatt nagy a folklór jelentősége. Nem a mese, ballada és klasszikus régi stílusú dal a szentgáli folklór értéke, hanem az a sokféle tudás, ami a mindennapi élettel függött össze, ami az egymáshoz fűződő kapcsolatot jelentette, és ami a szentgáliakat megkülönböztette a szomszédos falvaktól." Vaj kai Aurél monográfiája e tekintetben alapvetően új és modern volt megszületése idején, 1944-ben, olyan szempontokat követett, amelyek akkor a néprajztudományban szokatlanok, majdnem ismeretlenek voltak. Jegyzeteiből hiányzik a korabeli antropológiai kutatásokra utalás, de anélkül is jelen van. Módszere hatvan év után is követendő segítséget, példát kínál azoknak, akik egy közösség szellemi kultúráját a maga teljességében és összegfüggésében szeretnék bemutatni. Jegyzetek: 1 VAJKAI Aurél: Szentgál. Egy bakonyi falu folklórja. Budapest, 1987. A monográfia szervesen kapcsolódik a közel két évtizeddel korábban megjelent Szentgál. Egy bakonyi falu néprajza (Bp. 1959.) című monográfiához. Stílusa, szemlélete, módszere szerint is annak folytatása. Kultúrtörténeti tény, hogy ilyen terjedelmű (több mint 700 oldal) szintetizáló munka megírására más szerző nem vállalkozott. így önmagában is példa értékű. A kiadás elhúzódásának okáról a kordokumentumokatjogos lenne vallatóra fogni. 2 A falumonográfiák sorában FÉL Edit Hartáról (Bp. 1935) és Kocsról (Bp. 1941) írt munkáját illik példaként említeni, továbbá VARGA Anna Kölesd és Kistormás összehasonlítását (Szeged, 1940) 3 A falumonográfia jogosultságát Vajkai maga jól látta, mondván „egyes falu voltaképpen egyéniség,