Hudi József - Tóth G. Péter (szerk.): Emlékezet, kultusz, történelem- Tanulmányok az 1848/1849-es forradalom és szabadságharc 150. évfordulója alkalmából (Veszprém, 1999)

Életpályák, életutak - Kaposi Zoltán: A Somssich família az 1848-as forradalom időszakában

hiszen tudjuk, hogy a létszámbeli szaporodás és az ezzel szorosan összefüggő birtokaprózódás az egyik legnagyobb veszélyt jelentette erre a társadalmi rétegre. A birtokháramlás szempontjából lényeges, hogy a három ágra szétvált família harmadik generációt képviselő tagjainak gyermekei nagyjából másfél évtized alatt születtek: a három generációt tekintve 1808 és 1824 között. Érdekes módon a katonatisztté váltak esetében születtek előbb a leszármazottak, míg a hagyományosabb politikai-hivatali pályát választók esetében később jöttek napvilágra az utódok. A közel egykorú unokatestvérek közötti kapcsolatok továbbra is fennmaradtak, ezt későbbi neveltetési, iskoláztatási kérdések kapcsán többször bizonyítható. A família kiterjedése is látványossá vált: a magyarországi lokális politika révén befolyást szereztek Somogy, Baranya és Zala vármegyékben. Az országos politika révén Pozsony, Pest-Buda került az érdekeltségi körükbe. A birodalmi politika és a hadsereg, valamint a jó házasságok révén befolyást szereztek Bécsben, Csehországban Sternbergben, Prágában. Vagyis a família három generáció alatt egy zalai középnemesi famíliából országalakító szerepű családdá nőtte ki magát. Birtokaik összmérete meghaladta a 55 000 holdat csak Somogy vármegyében. Kastéllyal rendelkeztek eddigre Sárdon, Sörnyén, Babócsán, Mikében és Kaposúj lakon, kisebb kúriájuk volt Simonfán és Bodviczán. Közben a reformkor ideje alatt felnőttek a negyedik generáció képviselői, nekik kellett átmenteni a polgári korszakra az addig megszerzett befolyást. Az 1848-as polgári forradalom és később a nemzeti függetlenségi háború időszaka kiélezte a família összetartozásának ősi hagyományait. A korabeli politikai és társadalmi tagoltság szinte teljes skáláját figyelhetjük meg a családtagok esetén. 1./ Voltak, aki azonosulva a nemzeti függetlenség gondolatával, a magyar szabadságért küzdöttek. Ilyen volt például Somssich János, aki Miklós legfiatalabb fia volt. Sárdon született 1824-ben. 1838-tól a mérnökkari akadémia növendéke volt, ahonnan aztán 1843-ban az amúgy ritka tehetséges ember a testőrséghez került. A gárdától 1848. május 1-én alhadnagyként a 3. huszárezredhez került. Ezt követően azonban átállt a honvédsereghez, ahol eleinte a szerbek ellen harcolt. Sikeres tevékenysége révén gyorsan emelkedett a ranglétrán, előbb huszárkapitány lett belőle, majd pedig főszázados az I. magyar vasas ezrednél. Mészáros kinevezte tábornoki századossá, majd pedig Perczel tábornok mellett főhadsegéd lett, a világosi fegyverletételnél pedig már alezredesi rangban szolgált a magyar honvédseregnél. Mivel a szabadságharcban katonatisztként szolgált, s a harcok elültével komoly büntetés várt volna rá, így menekülnie kellett. Viszontagságos vándorlás után előbb Sárdra ment haza titokban, ám hamar megneszelték hollétét, így tovább kellett állnia. Az ország elhagyása testvére, Lőrinc segítségével történt, aki lefizetett egy szénszállító hajóst, s kőszénberakó munkásként felcsempészte öcscsét egy dunai hajóra, ám a titkosrendőrség, aki már kereste Jánost, megtudta a dolgot, ellenőrizték a hajót, s bár a fiatal alezredest nem találták meg, mégis tudták, hogy a hajón tartózkodik, s így az országhatárig a hajón maradtak a rendőrök. Ezért János nem tudott előjönni abból a ládából, amelybe belerejtették, s