Keresztury Dezső: Egry brevárium (Veszprém Megyei Múzeumok Igazgatósága)

gyógyulást keresett, s Pesten. - legalábbis ezt mondta — sohasem érezte otthon magát. Tavasztól őszig, amint tehette, leköltözött Badacsonyba. A lenti házat azért építették a Paulerörökségből elperelt telekre, a mind zajosabb állomás, strand és kikötő közelébe, mert kényelmesebb, egészségesebb volt, közelebb a beszerzési forrásokhoz, a közlekedéshez, mert villanyt lehetett bevezetni a házba, mert nem kellett felkaptatni a mind meredekebbnek érzett hegyoldalra. De én ma is ott látom őt igazi elemében, a régi házban, ahonnan oly tágas volt a kilátás, és a hozzátartozó magányos horgászpadon, ahova mindennap, sokszor két alkalommal is leballagott. Nagyszerű levegő volt ott fent és végtelen, csak a természet zajaival, madárszóval, szélsuhogással, szerszámok csengésével gazdag csend; valami a Badacsony lejtőinek édeni békességéből. Gyermekkoromban nemegyszer nyaraltunk Tomajon; akkoriban még személyesen kellett elmenni a postáért, s ezek az utak kirándulásokká kerekedtek. Nem messzire a későbbi Egry-ház fölött rejtőzködött egy forrás. Kristálytiszta, jéghideg vizének gyűjtőmedencét építettek, hogy a vizet hordó emberek megmeríthessék vödreiket. A medence fölé védelmező barlang hajolt; ezt borostyánnal futtatták be, s az örökzöld folyondárágak függönyként takarták el a medencét. Menyasszony-forrásnak neveztük, s gyermeki képzeletemben a tisztaság, a rejtőzködő természeti szépség jelképévé fényesedéit. Ennek varázsa is ott lebegett az Egry-ház körül. Milyen szép volt a vidék nyári bőségében ! A hegytető erdőségei s a lanka szőlőskertjei felől mindig friss szellő áramlott, s kellemessé tette még a kánikulai forróságot is. S az ősz egyre mélyülő színei! Ahogy az első hűvös éjszakák lehelete elsápasztotta a harsány zöldeket, s ahogy a szőlő, a cseresznye, barack és körtefák lombja aranyosra, sárgászöldre, bíborpirosra változott a ház körül, s ahogy a tág látóhatárt betöltő levegő mind sűrűbb lett a hajló őszi nap mézszínű csillogásában. S a nyári esték, mikor a növekvő sötétség lassan elborította az árnyékosabb oldalakat, aztán az egész tájat s csak itt-ott törte meg egyegy ablak, kitárt ajtó lámpafénye, mikor sötétkék kristállyá tisztult az ég s a csillagok olyan emberi magánnyal fénylettek,