S. Lackovits Emőke: Az egyházi esztendő jeles napjai, ünnepi szokásai a bakonyi és Balaton- felvidéki falvakban (Veszprém, 2000)

Előszó

A kereszténység kezdetétől az ünnepek a nyugalom, az öröm, az engesztelés és a bűnbánat napjai voltak. Ezek a keresztény ünnepek 2000 éves hagyományokra épülnek, meghatározott szimbólumrendszerrel és dramatikus cselekményekkel rendelkeznek. Az ünneplést pedig az őskeresztény mintára tartott virrasztás, a vigília előzte meg. Az egyházi vagy liturgikus esztendő nem más, mint a természetes évhez hasonlóan a természetfölötti körforgása, az Úr esztendeje, Krisztus élete az üdvösség történetének, a megváltásnak eseményeivel.

4 A Bakony és a Balaton-felvidék közösségeiben, ahogy a magyar nyelvterület döntő többségén másutt is, a török hódoltság és az azt követő háborúk megszűnte után, nagyjából a XVIII. század elejére tehető a hitélet kivirágzásának kezdete, amely összefügg a magyarság, de Európa újra evangelizálásával is.

5 A gazdag hitélet kibontakoztatásában, a tettekkel párosuló vallásosság gyakorlásában feledésbe ment vallásos szokások újraébresztésében (szentelmények használata) és új szokások meghonosításában (körmenetek, magánima, új ájtatossági formák, hazai búcsújárási szokások) döntő szerepet vállaltak és játszottak a jezsuiták, bár a ferencesek tevékenysége sem elhanyagolható. Az egyházi esztendő elegendő alkalmat adott az egyén és a közösség vallásos áhítatának megélésére, elmélyítésére, amelyben a hét minden napjának megvolt a rendeltetése, megszentelve a szent dolgok által, összefonódva a vallásos a mindennapival, a szent a profánnal. A protestánsok az ünnepek számát és az ünneplést illetően ókeresztény hagyományokra hivatkoztak. A kálvini reformáció valójában ünnepellenes volt, csupán a vasárnaphoz ragaszkodott. Azonban az ünnepek számának erőteljes csökkentése és az ünnepi szokások egyszerűvé, mondhatni színtelenné válása, majd eltűnése nem egyszerre, hanem fokozatosan ment végbe.

6 AXVI. századi zsinatok az ünnepekről is rendelkeztek, elvetve a szentek ünnepeit és a Mária-ünnepeket. Ezeket a tiltásokat rendszeresen megismételték később is, jelezve, hogy betartásuk sok kívánnivalót hagyott maga után és betartatásuk nem volt igazán zökkenőmentes.

7 A vegyes vallású falvakban a protestáns félnek mind az egyéni, mind a közösségi hitéletében, továbbá ünneplésében egyaránt megtalálhatók a másik felekezetre, azaz a római katolikusokra jellemző vonások is. A középkor különösen gazdag, nagyszámú ünnepet, jeles napot megőrzött századai után a XVIII. századtól uralkodói kérésre, pápai rendelkezésre csökkent az ünnepek száma, amely később a fő ünnepek kivételével ugyancsak módosult, tehát a jeles napok sora a kereszténység két évezredében nem maradt változatlan.