S. Lackovits Emőke: Az egyházi esztendő jeles napjai, ünnepi szokásai a bakonyi és Balaton- felvidéki falvakban (Veszprém, 2000)

Évközi jeles napok

pelték a nyári napfordulót, így került a nap szentelményei közé a virágon kívül a tűz is.

329 Magyar nyelvterületről a Szent Iván napi tűzgyújtásra a XVI. sz.-tól ismertek adatok.

330 Kiscsőszön az 1900-as évek elején tüzet raktak a falu szélén, amit a lányok átugráltak. Ugodon ugyanezen időben a legények összegyűjtötték a faluban az elégethető tárgyakat, amelyekből a falu végén tüzet raktak, ezt körbetáncolták, s minden égethetőt beledobáltak. Abban a hitben tették ezt, hogy vele a rosszat égetik meg. Megtisztították és megszabadították a közösséget az ártalmas erőktől ezzel a tűzzel. A Somló környéki falvakban az 1910-es évekig Szent Iván éjszakáján, helyenként előestéjén, tehát napjára virradóra nyírfakéregből készítettek fáklyákat, amelyekkel nagyokat kiabálva szaladgáltak. Kertán drótra fűzték a nyírfakérget, Iszkázon botra, Tüskeváron feldobálták vagy botra tűzve körbeforgatták. Némelyik valóságos tüzes kereket alkotott. Ezt a szokást „fokiázásnak" nevezték. Az 1920-as években még előfordult, hogy ezekkel a tüzes fáklyákkal a Somlót járták körül, amit „Szent Iván-i lobogózásának mondtak.

331 Nyaradon a „gyöp szélén", azaz a falu végén gyújtották meg a „Szent Ivány-i tüzet". Körülötte legények és nagylányok énekeltek, majd átugrálták. Az 1930-as években már csak erre emlékeztek, az énekek szövegére, s az itt játszott játékokra nem.

332 A tűz bajelhárító volt és tisztító erejű. Már XVI-XVII. sz.-i adatok mint falusi szokásról, emlékeztek meg a Szent Iván-i tűzgyújtásról.

333 Sajnos vidékünkön töredékes, megkopott formában maradt csak meg emlékezete. A tüzes kéreggel való szaladgálással vagy a hegy megkerülésével (lobogózás) minden bizonnyal a föld termékenységét és a kártevőktől való megóvását igyekeztek elérni. A tűz átugrálása megtisztulást szolgáló célján túl egykor szerelemvarázslás is lehetett, erotikus vonatkozásokkal, mint az a párhuzamokból kitűnik.

334 Szentgálon az elásott aranypénz, aranyhintó mondája kapcsolódott e naphoz és az a hiedelem, hogy Szent Iván éjszakáján a kincs helyén lángot vet a föld, amire férfi ködmön vagy kalap dobandó. Ekkor kialszik és a kincs felszedhető.

335 Szentgáli, padragi hiedelem szerint azok az asszonyok, akiknek csecsemőkorban haltak meg gyermekeik, Szent Iván napjáig nem ehettek gyümölcsöt, mert hitték, hogy a mennyországban az angyalok ezeknek a kisgyermekeknek ilyen esetben nem adnak gyümölcsöt, mert anyjuk már a földön megette azt. A Keresztelő személyével és a halottkultusszal való kapcsolata e hiedelemnek nyilvánvaló. A népi szakrális ábrázolásokban Keresztelő Szent János is jelen lévő, amint a Jordán vizében az Úrjézust megkereszteli.