Nagy-L István szerk.: Pápai Múzeumi Értesítő 11. (Pápa, 2006)

Haderő és hadviselés 1809-ben - DAVID HOLLINS: Ausztria vezérleti rendszere - a modern szervezet eredete

funkciót altábornagynak kellett viselnie, de az 1792-es francia háború kitörésétől egyre inkább előtérbe kerültek az alkalmas vezérőrnagyok, sőt ezredesek, míg segédeik táborkari képzésben részesült őrnagyok lettek. Az alacsonyabb rangú tisztek kiválasztásának szempontjai a következők voltak: műszaki képzettség, lovaglás, szépírás, térképészet, magyarázókészség, hogy az oszlopok parancsnokainak el tudja magyarázni a feladatot. Egyre inkább ez lett a későbbi felsőbb parancsnokok kiképzőiskolája, mert táborkari őrnagyként képesnek kellett lenni kisebb formációk és különleges feladatok vezetésére. Meskó és Neipperg táborkari őrnagyok vezették Monte Cenis elfoglalását 1800 áprilisában. Ha megvizsgáljuk a későbbi táborkari tiszteket, egészen tisztán látjuk, hogy honnan érkeztek. Habár szinte mindegyikük kadétként kezdte a pályafutását, két fő forrásból jöttek: az egyik csoport a tüzérségi és műszaki technikusok közül, az utóbbiak gyakran vezették a 18. század végén az ostromműveleteket, olyan emberek, mint Johann Prochaska (tüzérség), Zach Antal és Johann Chasteler (műszakiak). A másik csoportot a gyalogságtól érkezők alkották: Duka Péter, Anton Mayer, Franz Weyrother és Heinrich Schmitt. Egy harmadik csoport adjutánsként szolgált, mielőtt rövid szolgálat után, vagy anélkül a Generalstaff kötelékében, kinevezték őket a táborkarba - nevezetesen Johann Radetzky és Max Wimpffen. Bár nem kizárólagos szabály, csak egy tendencia, hogy azok, akik a műszakiaktól érkeztek, vagy a bécsi Műszaki Akadémián tanultak, teljesebb és tudományosabb szerepet játszottak a tervezésben, mint a gyalogságtól érkező társaik. Két tisztán kivehető vonulatot láthatunk: az egyik a híresen teljes tervek, mint Mack terve Toucoing-nál, és Weyrother terve Austerlitznél, míg a másik ezzel éles ellentétben áll egyszerűségével, mint Schmitt és Mayer terve az 1796-os hadjáratra. A táborkari főnök felelős volt a hadműveletekért és a hadsereg belső adminisztrációjáért, feloszthatta a feladatokat a rendelkezésre álló táborkari tisztek között, tehát a legerősebb ember volt a parancsnoklási rendszerben. Vezette a hadműveleti tervezést, ami lehetővé tette, hogy a hadsereget névlegesen császári főhercegek parancsnokolhassák. A törzs két másik meghatározott pozíciója a műszaki és a tüzérségi főnök volt. Az előbbi a műszaki csapatokért (utászok, mérnökök, aknászok stb.) és feladatokért, az utóbbi a tartaléktüzérségért felelt. Egykoron és napjainkban is a hadműveleti tervezés alapját a hírszerzés jelentette és jelenti. Ennek megfelelően az egyetlen meghatározott feladat egy alacsonyabb rangú tiszt, egy százados számára Capitaine des Guide, a hírszerzés vezetője feladatának ellátása volt. Feladata volt a hírszerzési információk összegyűjtése a frontvonalból érkező jelentésekből és az ellenséges betörésekről szóló hírekből, és ezek rendszerezése a tervezők számára. Ennek a századosnak teljesen tisztában kellett lenni a hadsereg hadműveleteivel. Azonban a kémeknek az 1767-es szabályzat olyan nagy fontosságot tulajdonított, hogy az azokkal történő kapcsolattartást a táborkari főnök közvetlen feladatai közé sorolja. Személyesen kellett velük találkoznia, felelős volt a fizetésükért, hogy továbbra is hírekkel szolgáljanak. Ezek az információk szolgáltak a további tervezés alapjául, és gyakran a főparancsnok számára írásba is foglalták, illetve szintén gyakran írásban Bécsbe küldték. Ez a rendszer igényelte, hogy a hadjárati és csatatervek több másolat formájában lássanak napvilágot. Ezt a táborkari főnök szövegezte, és a részleteket a parancsnokkal történt utolsó egyeztetés során töltötték ki. Wagramnál Károly főherceg, aki már július