László Péter szerk.: Pápai Múzeumi Értesítő 8. (Pápa, 2003)
UGHY ISTVÁN: Rekonstrukciók és a hantai "gödrös" ház
szabad ebbe a veremvilágba gondolkodni. Hibáztatnom kel! a rajzolókat is, azokat, akik nem „ásnak*' együtt a régésszel és mégis veszik a bátorságot valótlan nyomokon elindulva ortopéd rajzokat készíteni. Visszatérve a táblákhoz, ábrákhoz, amiket az imént bemutattam meg kell jegyeznem, hogy az őskor, újkőkor, bronzkor rekonstrukciói e táblákon nincsenek kimerítően felsorakoztatva. Csodálatos albumok állnak ma bárki rendelkezésére, aki ezek iránt az épületek iránt érdeklődik. Néhány jellegzetes példával akartam csak szolgálni demonstrálandó, hogy az én újszerű rekonstrukcióim átugorva a Méri-féle gödörházak világát - nem belőlük indulva ki - visszakapcsolódhatnak ezekhez a korai őskori szerkezetekhez. Én, mint autodidakta, de mégis több évtizede múzeumi ember, vajon megengedhetem magamnak, hogy így álmodozzak, gondolkodjam? De miért ez a kishitűség? Előttem már számtalan „kíváncsiskodó" tapintott rá sokkal fontosabb kérdésekre. Következzenek tehát a táblák, ábrák és néhány keresetlen szó róluk. (I., II., tábla). Az I. táblát azért állítottam össze, mert - mint festő - mindig csodáltam ezeket az életképeket. Akik ábrázolták magabiztos kézzel nyúltak a témához. Pontos, arányos, korhű ábrázolások ezek. Az ember szinte nem is hiszi el, hogy 6-10000 éves mozzanatok rögzültek (kőkor, bronzkor) A 3. rajzon hatalmas boronákból összerótt platót látunk oszlopokon, víz felett. A háttérben búzatáblát borzol a szél. Mind a négy festményen szembeötlő a felmenőfalú nyeregtetős ház. Igen, pont olyanok, mint amilyeneket a mi ácsaink építettek a Kárpát- medencében, néhány száz évvel ezelőtt. (Tehát 10 000 évek alatt semmi sem változott!). Hoffmann T. írja „Azóta, hogy a faj létezik, őseink története csaknem 99%-ban az ideiglenesség, a vándorlás jegyében telt el". (Uo. 401. o.) „Az ember fennállásának mindössze 1 %-nyi ideje alatt épített magának kunyhót, sátrat vagy házat. Európában talán 7-8 000 éve annak, hogy házba költözött, 10 000 éve annak, hogy a vadászszerencse elpártolt tőlük, s ráfanyalodtak az élelmiszer-gazdálkodásra [...] A gazdálkodók kikísérletezték a létfenntartás Európában eleddig ismeretlen technológiáit, házakat építettek a sátrak és gúla alakú kunyhók helyett". „A kontinentális Európában (hét-nyolcezer évvel ezelőtt), ahol a lombhullató fák erdőövezete húzódik, gerendaszerkezetü házakat építettek a magashegységekben (az Alpokban, a Pirenneusokban, a Kárpátokban). Skandináviában és az oroszok által lakott Kelet-Európában fenyögerendákból rótták a házakat. Dél-kelet Európa sztyeppéin veremházakban laktak, majd a talajszintre emelt házakba költöztek [...1 Már a neolitikumban megvonták a biotophoz alkalmazkodó építkezési szokásaink övezethatárait. [...] A parasztgazdaság a bronzkor óta családi üzem volt. A neolitikumban sok helyütt egy egész nemzetség (vagy legalább annak egyik ága) lakott egyetlen házban. [...] Ha történetesen összevetjük egymással a neolitikus építészeti emlékek Európai térképét azokkal a lapokkal, amelyeket a népi építészet kutatói az utóbbi századokban készült házak adataiból szerkesztettek, az építési anyagok használatát tekintve úgyszólván semmilyen táji eltérést nem tapasztalunk. Az emberek ugyanazon anyagokból építik házaikat hét évezreden át. Nevezhetők-e maradiaknak? Valószínű, hogy nem". Talán megbocsátható lesz nekem az, hogy ily terjedelmesen idézem Hoffmann Tamást, de tőlem - mint egyszerű rajzolótól (és festőtől) - nem várható el ez a sokirányú felkészültség. Viszont mondanivalóm van a rekonstrukciókról. Tehát a házak formái a kőkortól a bronzkorig mit sem változtak. (I. tábla utolsó festmény- rajz lent). Ugyanúgy hosszú ágasfa tartja a tarajszelement elöl hátul, ugyanúgy leejtenek a