László Péter szerk.: Pápai Múzeumi Értesítő 8. (Pápa, 2003)
UGHY ISTVÁN: Rekonstrukciók és a hantai "gödrös" ház
szarufák a koszorú vagy sárgerendára, amelyeket köröskörül oszlopok tartanak, az oszlopok köze ugyanúgy befonva vesszővel, majd tapasztva, mint nálunk 100 évvel ezelőtt. Miért nem lehet elképzelni, hogy ennek a felmenőfalu háznak megvan a töretlen kontinuitása az egész földön (nálunk is) a mai napig? Sőt a mi házunk (I. tábla lent 3. ábravonalas rajz) még díszesebb, teljesen boronából épült, fel a szelemenig. (Mint jó megfigyelő, hozzá kell tegyem, hogy lentről indulva fölfelé a 14. boronáig minden rendben van. Onnan viszont már a 15. és a 19. is nem áll jót magáért. A keresztkötéseket végig fel a szelemenig meg kellett volna ejteni, ábrázolni, úgy, ahogy a két darab - ide behelyezett - illusztráción is láthatjuk). De egyéb gondom is van ezzel a bronzkori házzal, úgy nézett-e ki az oldalnézet, mint, ahogy az „A" jelzeten a rekonstrukciót készítő ábrázolta, vagy úgy, ahogy én próbálom „megfejteni" a „B" jelzeten? A két felső rajzon már újkori szerkezeteket látunk, de ha ismerjük őket nem követünk el szarvashibákat, szintúgy, ha gyerekként hajdan kukoricacsutkából várat építettünk! Ennek a háznak és társának is a deszkaborítású padlója majdnem épen megmaradt. A 38 cm átmérőjű csapolást megőrzött talpgerenda is felszínre került. Ötezer évvel ezelőtt már léteztek olyan népcsoportok a Békés várdomb környékén, akik ilyen „modern" szerkezetű házakat tudtak építeni. A Kőrösök mente elég vízjárta terület volt, még alföld is, s mégis boronából építkeztek, nem vesszőfonatból, fecskerakásból vagy más silányabb anyagból. Eszem ágában sincs viszont e bronzkori népességet összeboronálni a mi Kárpát-medencei népünkkel (megteszik ezt nálam sokkal képzettebb és kiváló képességű tudósok), de gondolom a hely szelleme örökíthetett át általános megoldásokat. A II. tábla „A" ábráját Istvánfy Gyula „Népi építészet" című könyvéből vettem. A bronzkorban általánosan elterjedt típus volt ez a boronaház, a Kr. e. I.-II. évezred fordulóján konstruálták meg Európa-szerte, írja a szerző. „Ez a falszerkezet az elkövetkező két-három évezredben meghatározta Európa profán építészetének arcvonalát,[...]" A „B" jelű ábra SZ. P. Tolsztov könyvéből származik „Az ősi chorezm" 70. oldaláról. Újkőkori épület, melynek párhuzama kimutatható az Ob mellékéről is. (A csuvalos „kunyhóval" való rokonsága szembetűnő.) A „C" jelű ábra a tiszai kultúra épületeinek agyag makettje, "házurna". A „D" újkőkori épületek rekonstrukciói és egy rajzom, mely egy fústfogót ábrázol az egyik kemence szája felett. Néhány sor idézet újra Hoffmann Tamástól (uo. 404. old.) „A német síkságon több, mint három évezrede olyan lakóházakat építenek, amelyek csarnokra emlékeztetnek, egyharmad részük az emberek lakása, kétharmad részükben pedig az állatok ólját alakították ki. A marhaállások között egy hosszanti folyosó vezet a ház tengelyében rakott tűzhelyhez, a füstöt alig háromszázötven év óta vezetik el (hihetetlen, hogy csak 1650 óta!), egy kürtőt építve a tűzhely fölé. A tűzhely mögött fal van, ez keresztezi a csarnokot, a fal mögött képezték ki - a füstmentes és a faltól melegített - lakókamrákat, illetve a szobát." Próbálom elképzelni ezeket a hálókamrákat, amelyek kizárják a füstöl és a falaik melegek. Kis dobozok lehettek talán a hatalmas csarnokban, gubók? Próbálom beleképzelni ezt a megoldást a putrijainkba is. (De egy tizenhat tagú családnál, akik ilyen putriba laktak ...?). További idézet Hoffmanntól (405. o.) „Vastag falak, szűk lakóterek, több mint hétezer éves bizonyítékok arról, hogy emeletes házakat tudtak építeni. Jericho, Catalhülyük lakói [...] ezt az épülettípust elterjesztették a Közel-Keleten, [...] a mediterráneumban. Mintegy ötezer éve annak, hogy a mediterrán Európában tornyokat emeltek. Az antik világban ezek már szokványos alkotások" Továbbá: „E-Nyugat Európában [...] a római idők óta növekedtek a házak méretei. Még mindig valamennyi lakó-