László Péter szerk.: Pápai Múzeumi Értesítő 8. (Pápa, 2003)

TÓTH G. PÉTER: Emberevők - Törökverők. A magyarokról kialakított sztereotip képek és a vég vidéki lakomák kérdése

szerint a vég forgatókönyvét a bizánci források szinte mindegyike nagyjából azonos módon írta le. Például Pszeudo-Efrém a Prédikációi a világ végéről (600 körül) című müve szerint az apokalipszis állomásai a következők lehetnek: első fázisban megjelennek a „harcias fajok"; második szakaszban a Római Birodalom megadja magát; harmadik szakaszban feltűnik az Antikrisztus; a negyedik állomásban az Antikrisztus újabb megnyilvánulásaként magához ragadja a hatalmat; ötödik fázisban következik az Antikrisztus három és fél éves uralma; a hatodik korszakban Isten elküldi Énokot és Illést, hogy segítsenek az emberi nemen; és végül bekövetkezik Krisztus második lejövétele és az Antikrisztus halála."

3 Pszeudo-Efrém a perzsákat és a hunokat azonosította az Antikrisztus hírnökeiként. Két évszázaddal később Táná di bé-Elijáhu (974) az Itáliában pusztító magyarokról a következőket írta: „Jövőre Izrael hegyein vér s hulla és Gőg és Magőg által nemzetekre hozott pusztítás lészen. Ez részben már teljesült: vér, hulla és pusztítás (jött) sanyargatóinkra, amint naponta és szünet nélkül saját szemeinkkel látjuk. "

26 9 23 körül egy ismeretlen szerző levelet írt Dado verduni püspöknek. A levél írója az akkori közvéleményt élénken foglalkoztató problémával kapcsolatban feltette a kérdést, miszerint a közelmúlt portyázó magyarjai azonosok-e Góg és Magóg népével? A probléma kapcsán az ismeretlen szerző egy további fontos teológiai kérdésről is értekezett, vagyis hogy a történelemben a gonosz Istentől ered-e? A tudós teológusra valló írás Ezékiel híres helyére hivatkozott, ahol az apokaliptikus világvége lehetősége sejlik fel. A probléma az ezredfordulóhoz közeledő Nyugat-Európában hosszas fejtegetésre késztette az írástudó értelmiséget.

27 A levélíró a világvégét illetően optimista véleményen volt, vagyis a portyázó magyarokat egyszerűen pogánynak, eretneknek minősítette, és megpróbálta cáfolni azokat az állításokat, mely szerint a magyar a végítélet beteljesítő harcias nép lenne. Mindezzel azonban nem tudta megkerülni azt a kérdést, hogy honnan származhat ez az eddig nem ismert nép, mely Nyugat-Európa lakóira oly nagy veszélyt jelenthet. A levélíró feljegyezte a magyarok eredetével foglalkozó 9-10. századi elméleteket is. Az első elmélet szerint - melyet az író badarságnak gondolt - a magyar Góg és Magóg népe lenne. Egy másik elmélet szerint Góg és Magóg népe azonos a nagyszámú és vad szkítákkal, akik a Kaukázuson túl, a Meotisz mocsaraiban laknak, és onnan jönnek el beteljesíteni az isteni jóslatot. A levélíró szerint ez a nézet is téves, mivel véleménye szerint Góg és Magóg népén nem tényleges népeket kell érteni, hanem eretnekeket, akik az igaz Egyházat veszélyeztetik. Szerinte a magyarok Pannónia, Isztria és Illíria azon népcsoportjaitól származnak, akik egy éhínség alkalmával a Meotisz vadban gazdag mocsaraihoz menekültek, ahol a vadászat és az éghajlat keménysége miatt vad népekké váltak. Itt elszaporodtak, most pedig visszatértek Pannónia területére. A magyar népnevet is egy természeti katasztrófával, az éhínséggel kapcsolja össze, melyet egyszerű népetimológiai alapon épít fel: „et

fame quam sustinuerunt Hungri vocati sunt..." Mindezzel a magyarázattal azt a teológiai problémát is megoldottnak véli, miszerint a gonosz (a portyázó magyarok) nem lehetnek Isten büntetései, hiszen az új nép egy természeti katasztrófa hatására vált 2Í Idézi Bemard McGinn, Antikrisztus. Az emberiség kétezer éve a gonosz bűvöletében. Megújuló világképek. (Budapest: ADU Print, 1995) 107. 26 Kohn Sámuel, Héber kiítforrások és adatok. 44. Kohn Sámuel fordítása. 27 Róna-Tas, Ethnogenese und Staatsgründung, 107-109; McGinn, Antikrisztus. 112.