László Péter szerk.: Pápai Múzeumi Értesítő 8. (Pápa, 2003)
TÓTH G. PÉTER: Emberevők - Törökverők. A magyarokról kialakított sztereotip képek és a vég vidéki lakomák kérdése
csak vaddá, továbbá fennáll a lehetősége annak is, hogy a magyarok a keresztény világba integrálódva visszatérnek és megszelídülnek. 28 A végítélet-beteljesítő népek legjellegzetesebb tulajdonságának tartották irgalmat nem ismerő kegyetlenségüket. A nyugati források mellett a magyar krónikások is többször említették a magyarok harcias szokásait, így Anonymus (1200) is, aki szerint a magyarok hol kegyesen, hol kegyetlenül bánlak ellenfeleikkel. A Nyitra vidékét uralma alatt tartó Zobor vezért például, miután a magyar Kadocsa lándzsájával megsebezte „haragjukban [...] egy magas hegyre hurcolták, s ott felakasztották. " 29 A kalandozások időszakából Léi és Bulcsú kegyetlen tetteinek megörökítését külön érdemesre méltónak tartotta Anonymus: „Bizonyos idő elteltével, mikor Zolta vezér tizenhárom esztendős volt, országának főemberei valamennyien egy értelemmel és közakarattal egyeseket országbírákul rendeltek a vezér alá, hogy ezek a szokás jogával mértéket tartva, csendesítsék a viszálykodók pereit és versengéseit. Továbbá másokat - mégpedig Tas fia Léit, Bogát fia Bulcsút, a vér emberét, valamint Kölpény fia Botondot - a sereg vezetőivé tették avégre, hogy különböző országokat feldúljanak velük. Ezek ugyanis harcias és bátor lelkű férfiak voltak, kik semmi másra nem viseltek gondot, csak arra, hogy uruk számára népeket hódítsanak, és más országokat pusztítsanak. " 30 Anonymus (de Kézai is) a bíráskodó testület megválasztásának elbeszélés-motívumával azt, a részben nyugat-európai sztereotípiát erősítette meg, miszerint mind a hunok, mind a magyarok - vagyis a keletről jövő, íjjal-nyíllal harcoló és kegyetlen népek - Isten ostoraként, ítéletvégrehajtóként csapnak le a bűnös nemzetekre, beteljesítve az istenítéletek jogos elvárásait. A szövetség értelmében, akik nem tettek eleget ennek az isteni küldetésnek, azok vagy a halált választhatták, vagy közszolgaságba taszíttatva elveszítették szabad jogállásukat. A nemesek eredettörténete itt kapcsolódott tehát össze a végvidékek hőseinek elhivatottságérzésével, illetve az istenítéleti szerepvállalással. így folytatja Anonymus a kalandozó magyarok kegyetlenségeit leíró elbeszélését: „Ok aztán, amint engedelmet kaptak Zolta vezértől [t.i. a megválasztott vezérek, Léi és Bulcsú], leszámoltak a karantán sereggel; majd Friaulon át Lombardia határtartományába értek, s ott Padova városát öldökléssel, tűzzel-vassal, nagy fosztogatás közepette kegyetlenül elpusztították. Innen benyomultak Lombardiába, és ott is sok rosszat műveltek. Mikor pedig annak a földnek a lakosai egybegyülekezve megpróbáltak szembeszállni erőszakukkal és vad dühükkel, akkor számtalan sok lombard veszett el a magyarok nyilától, sőt igen sok püspök és gróf is halálát lelte. [...] Öt évvel később [...] Léi, Bulcsú meg Botond uruktól küldetve Alemannia egyes részeire törtek, és ott sok becses zsákmányt ejtettek. De végül a bajorok és alemannok gyalázatos csalárdsága miatt Léi meg Bulcsú fogságba estek, s az Inn folyó mellett akasztófán végezték életüket. Botond meg a többi megmaradt magyar vitéz, mikor látták, hogy az ellenség gonosz csele miatt szorultságba jutottak, bátran és emberül helytállottak. [...] Mint sebzett oroszlánok, úgy rohantak ordítva a fegyverek közé, és az ellenséget szörnyű nagy öldökléssel terítették le. Szerencsés hát a magyarok így nyert poggyásza [...] így aztán egész Bajorországot és Alemanniát, továbbá Szász-földet és Lot ár orszá" s Róna-Tas, A honfoglaláskori magyarság, 9. 2 '' Szentpétery, Scriptores Renim Hungaricantm, 33-37.; Györffy, A magyarok elődeiről, 162. Pais Dezső fordítása. ,0 Szentpétery, Scriptores Renim Hungaricantm. 33-37.; Györffy, A magyarok elődeiről, 177-179. Pais Dezső fordítása. Vö. még Vázsonyi, Halálbüntetések végrehajtási módjai, 83.