László Péter szerk.: Pápai Múzeumi Értesítő 7. (Pápa, 1997)
TÓTH PÉTER: A lázadók teste és az árulók büntetése. A pápai vallon zsoldosok kivégzése és a megtorlás hóhértechnológiájának kultúrtörténeti emlékei
kor néhány történész foglalkozni kezdett a témával. A lázadás és a megtorlás első historiográfiai említése a Hadtörténelmi Közlemények 1888. évi számában található. 1 ' Ezt követően Kapossy Lucián Pápa város történetével foglalkozó könyvében tűnik fel a téma 1905-ben. 16 A város és a vár helytörténeti kutatásának fellendülésével az 1980as, 1990-es években Veress D. Csaba, Nagy László, Szakály Ferenc és Pálffy Géza foglalkozott az esemény társadalom- és hadtörténeti jelentőségével. 17 Caroline Finkel 18 és Sahin-Tóth Péter a tizenötéves háború európai kontextusába ágyazta a "történetet", melynek értelmezése körül jelentős problémának számított a franciavallon katonaság oszmán zsoldban történt tevékenységének megítélése. 19 Az eseménnyel közvetlen kapcsolatba hozható források mellett jelen tanulmány felhasználta még a korszakban keletkezett, vagy a korszakhoz köthető olyan forrásokat, melyek más lázadások megtorlásának hasonlóan brutális eseményeiről számoltak be. Ide elsősorban a kortárs történetírók munkáit sorolhatjuk. 20 2. A megtorlás eseménye A pápai vallon zsoldosok megbüntetése válogatott halálnemek alkalmazásával járt együtt. A megtorlás eseményéről kortárs tudósítások és történetírói munkák egyaránt beszámoltak. A főbb bűnösöket Bécsbe szállították, Schakunay Lőrincet Bécs főterén felnégyelték, testét pedig négy utcavégre tűzték ki. Balde János hadnagyot, Benge Mihályt és Revei Hissán őrnagyot a Thabor, a Stubenthor- és Landrassé téren karóba húzták; hat tisztet, de la Visson, de la Thoa hadnagyokat, Mayr János tábori sebészt, Larancs János, Bannes Mihály és Muglier C/audi tiszteket jobb karjuk levágására, majd fővételre ítéltek. Őket kettesével a Grabenen, a Neu-Markt és a HochMarkt téren," 1 míg a többi fogságba esett zsoldost Pápán végezték ki. A vallon zsoldosok gyakran saját honfitársaik áldozatai lettek. Csoportokat alkotva ''különbféle kigondolt büntetésekkel" torolták meg a lázadást. Némelyeket forgó malomkerékre kötöttek, másokat zsúpba csavarva megsütöttek. Voltak, akiket agyonkorbácsoltak, vagy kiéheztetett kutyákkal tépettek szét, némelyeket nyakig a földbe ásva lőttek agyon, mások ugyanígy, de az éhségtől megkínozva vesztek el. A lázadás megtorlásáról hírt adó képes tudósítások - Sámuel Dilbaum Eikonographiája és Georg Braun Civitates orbis terraruma - szerint a kínzók egyik csoportja a foglyok végtagjainak lassú és egyenkénti levagdalásával foglalatoskodott; mások a levágott végtagokat egyenként, izzó parázson égették el; voltak akik szíjakat hasogattak társaik 15 HTK 1888. 16 Kapossy 1905. 17 Veress D. 1983; Nagy 1987; Szakály 1992; Pálffy 1995, 1997. 18 Finkel 1992. 19 Sahin-Tóth 1994. 1997. 20 Szamosközy 1981; Istvánffy 1622, 1962; Laczkó 1855; Magyari 1979; valamint a korábbi eseteket leíró krónikák: Bonfini 1568, 1941, 1977; Heltai 1575, 1973; Szerém'i 1961; Forgách 1977. stb. 21 Veress D. 1983: 150.
